Hüttner, Plagányi és Szalma mesteredző lett, Varga Zsolt az Ormai László-díjas

Mesteredző címet kapott Hüttner Csaba (kajak-kenu), Plagányi Zsolt (úszás) és Szalma László (paraatlétika), míg az Ormai László-díjat Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya vette át a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF) rendezett vasárnapi ünnepségen.

Varga Zsolt
„Rendkívül nagy megtiszteltetés már az is, hogy itt lehetek a MET rendezvényén, és hallgathattam a magyar sport nagyjait. Megható, hogy megkaptam ezt a díjat, hiszen Ormai Laci bácsi munkásságát ismerem, tisztelem, rendezvényeken találkoztam is vele” – mondta az MTI-nek a friss Ormai László-díjas Varga Zsolt, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Fotó: Kelemen Ádám

A Magyar Edzők Társasága (MET) a magyar edzők napja alkalmából mindezek mellett Életműdíjjal ismerte el a legsikeresebb szakembereket, valamint jutalmazták az Év utánpótlás-edzőjét is. Az ünnepi eseményen az egybegyűltek megemlékeztek a MET első elnökéről, örökös tiszteletbeli elnökéről, a közelmúltban 91 éves korában elhunyt Ormai Lászlóról, aki mostanáig nem hiányzott egyetlen ünnepségről sem. 

„A sportolók rendre a középpontban vannak, de a sikerek ünneplésekor, a méltatáskor nem szabad megfeledkezni az edzőkről, akik felfedezik gyerekeinkben a tehetséget, majd sikerre vezetik őket. A sportirányításban éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy minden korosztály edzőit, az utánpótlás-edzőket is támogassuk, elismerjük” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, majd hozzátette, hogy a párizsi olimpiai felkészüléshez minden segítséget megadnak. 

„Azért dolgozunk, hogy a magyar sportsikerek második, a sportolók után következő létrehozói, az edzők is megkapják az őket megillető elismeréseket. Köztünk vannak az állami sportvezetés, a sportági szövetségek képviselői, és ez jelzi, hogy ők is mennyire fontosnak tartják a közel tizenhatezer edző munkáját”

– mondta köszöntőjében Molnár Zoltán, a MET elnöke.

A házigazda Alma Mater, a TF rektora, Sterbenz Tamás kiemelte, a TF büszke arra, hogy az intézmény az eredmények, a sikerek, a szakemberképzés bölcsője. 

„Sokat tanulhatunk a régi nagyoktól, edzőinktől, én még ma is érzem, hogy rajtam tartják a szemüket, terelgetnek az életben” – hangsúlyozta személyes hangú beszédében Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára, olimpiai bajnok öttusázó. 

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy az edzők mindig téthelyzetben dolgoznak, mert lehet, hogy két vereség után már megszűnik a megbízatásuk. Büszkén említette meg, hogy a Mesteredző-díjjal elismertek 99 százaléka a TF-en szerezte képesítését. 

A Magyar Edzők Társasága idén már ötödik alkalommal ünnepeli a magyar edzők napját (szeptember 25.)

A Mesteredző elismerést 1951-ben alapította az állami sportvezetés, és ezúttal hárman vehették át a kitüntetést. Ez a legértékesebb sportszakmai díj, mivel egy olyan grémium dönt az odaítéléséről, amelynek tagjai a magyar sport legeredményesebb edzőegyéniségei.

Hüttner Csaba, Plagányi Zsolt és Szalma László Mesteredzői címe mellett Edzői Életműdíjat kapott Kámán Ferenc (atlétika), Koós Hutás László (atlétika), Struhács György (birkózás), Hubik András (kajak-kenu), Péczely Szabolcs (labdarúgás), Mészáros Györgyné (ritmikus gimnasztika), Ördögh István (súlyemelés), valamint Osztie Géza (torna).

„Ez a sportág, a kajak-kenu elismerése, mert nem vagyok gyakorló edző, hanem szövetségi kapitány, próbálgatom terelgetni a magasan kvalifikált edzőket. Persze, ezt figyelembe véve is hatalmas elismerés számomra ez a díj”

– nyilatkozta az MTI-nek Hüttner Csaba.

Az Év utánpótlás-edzőjének járó elismerést Sótonyi Lászlónak (kézilabda) ítélték oda

A junior férfi kézilabda-válogatott szövetségi edzőjeként dolgozó Sótonyi László kiemelte, az edzők életében ritkák az ilyen alkalmak és ünnepségek.

„Amiért az elismerést kaptam, stábmunka volt, kellettek hozzá az edzőkollégáim, a csapat, és persze a családom támogatása is. A díj megerősíti az eddigi munkámat, és motiváció a jövőre” – hangsúlyozta Sótonyi.

Forrás: MET / MTI

A Magyar Edzők Társasága életműdíjasa, Tar Mihály 50 éves évforduló előtt áll

Post Views: 3

JochaPress