I. Eger Kupa Ökölvívó verseny

A Matyó Kupa helyhiánya és a szigorú versenynaptár miatt a Mezőkövesdre tervezett versenyt, az Észak-magyarországi Régió Központ áthelyezte Egerbe, a régió központi edzőtermébe. Az ÉMR régióból érkezett klubok: Szikszó, Miskolc, Oláh Boksz, Salgótarján, Eger, Gyöngyös, Petőfibánya, Mezőkövesd.
És akik más régióból érkeztek: Jászberény, Szolnok, Nyíregyháza BC, a KSI és az ausztriai Devils Fight Club versenyzői.
A versenyen tizenhárom klub, 57 ökölvívója mérlegelt, amiből a versenybíróság huszonnégy pár mérkőzését hozta össze.
A korosztály alattiaknál kiemelkedő teljesítményt nyújtott Kupai Bence (Szikszó), Frank Dániel (KSI), Balogh Gergő (Eger), Pék Tibor (Eger) és Csorba Csenge (Eger). Reméljük, jövő évben serdülő korosztályban ugyanilyen szép és eredményes ökölvívást mutatnak majd be.

Sok jó képességű, első mérkőzéses versenyző is megmutatta a tudását, közülük Megyeri Soma (Miskolc) és Tóth Tamás (Eger) nevét kell megemlíteni, akik az egri junior OB-n már meg mutathatják oroszlánkörmüket.

Kiemelkedő színvonalú mérkőzést vívott Berecz Lionel (ESI) – Szamkó Zsolt (MMF) és Tarnóczai Mihály (KSI) – Polgár Ádám (CSÖ)

Két különdíj került kiosztásra: utánpótlás korosztály lejobb teljesítményt nyújtó versenyzője: Mozsár Zsolt (SZO)
felnőtt korosztáyl legjobb teljesítményt nyújtó versenyzője: Polgár Ádám (CSÖ)

A rendezvényen (párhuzamosan a kempósok sportcsarnobeli versenyével), adományt gyűjtöttünk Vörös Marcinak. Reméljük, ha nem is sokkal, de hozzájárulunk a kezeléséhez, gyógyulásához.

Forrás

Forrás: www.boxing.hu – RSS