I. osztály, nyugati csoport U-15

DSCF0035.jpg2007. március 24-én megrendezték az U-15 korosztály labdarúgó második fordulóját. A Budapesti Honvéd fiataljai lekoppintották a nagyok kezdeti nehézségeit, hiszen a nyitányon, hazai környezetben szenvedtek 2-0-s vereséget a Győri ETO gárdájától.

A második fordulóban azonban bőven javítottak. A csapat vezetőedzőjével, Isa Gáborral telefonon készítettünk interjút, aki elmondta: szakadó esőben játszották a mérkőzést Dunaújvárosban. Az első 25 perc kiegyenlített játékot hozott, majd utána a széleken széthúzva a mezőnyt, megszerezték a vezetést, sőt, kis idő múlva már 2-re növelték a vezetést.

Sportszerű, kemény csatákat vívtak a csapatok, egymással, illetve a talajjal.

DSCF0064.jpg2-0-s vezetés után, a közepesen játszó Orlik Zoltán kiváló kapáslövéséből szerzett góljával, a 3-0 szinte eldöntötte a mérkőzést.

A hajrában még összeszedettebb lett a csapat, és a végeredmény Dunaújváros – Bp. Honvéd 1-6.

Tehát, elmondhatjuk, a kicsik tényleg lekoppintották a nagyokat, hiszen a második fordulót már jól teljesítették győzelmükkel.

Gratulálunk a csapatnak, és természetesen a vezetőedzőnek, Isa Gábornak, hiszen rengeteg erőt és odaadást tett ebbe a csapatba, illetve az eredménybe.

A továbbiakban is eredményes munkavégzést kívánunk!

A második forduló eredményei:

DSCF0040.jpgZalaegerszeg-Győri ETO 0-3

Dunaújváros-Bp. Honvéd 1-6

Kaposvári Rákóczi-Sopron 1-0

Pécs-Gárdony 1-1

Fehérvár-Haladás 1-2

Lágymányos-Pápa 1-1

Tatabánya-Szekszárd 2-0

Legközelebb 2007. március 31-én, hazai pályán lép zöld gyepre a Bp. Honvéd U-15 csapata, és fogadja a kaposvári Rókóczit, amiről természetesen stábunk újból beszámol.

XLsport – Orlik Zoltán