Iannone az élen Rossi előtt a harmadik edzésen

Motor

2015. november 7. szombat, 10:52

Andrea Iannone elsőségével ért véget a királykategória harmadik edzése a spanyolországi szezonzárón: a ducatis 63 ezreddel előzte meg a vb-éllovas Valentino Rossit. Marc Marquez a harmadik helyen zárt, míg Jorge Lorenzo az élmezőnyből egyedüliként nem tudott javítani pénteki legjobbján, köszönhetően a rossz ütemben utolért Michele Pirrónak.

A legkisebbek gyakorlása után következett a MotoGP mezőnyének harmadik szabadedzése, amely azonban nem volt tét nélküli, hiszen most dőlt el, hogy melyik tíz versenyző jut automatikusan az időmérő második szakaszába. Az első percekben a tegnap hivatalosan is a MotoGP legendái közé kerülő Nicky Hayden látogatta meg a sóderágyat, miközben az élmezőnyben egyelőre senki nem tudta megjavítani a pénteki legjobbját.

Már a háromnegyed órás tréning második felében jártunk, amikor Marc Marquez és Andrea Iannone elsőként tudott gyorsulni, pozícióbeli előrelépést azonban ez sem eredményezett. A fináléhoz közeledve aztán felkerültek a friss abroncsok, Marquez pedig az élre állt az összesített eredménylistán. Valentino Rossi is jól ment a lágy első gumival, s csupán négy ezreddel maradt el a spanyoltól. Jorge Lorenzo is remek körön volt – ő ráadásul az aszimmetrikus első abroncsot tette fel az utolsó percekre –, ám rossz ütemben érte utol a szabadkártyás Michele Pirrót, aminek a yamahás szemmel láthatóan egyáltalán nem örült.


 
Az igazán nagyot aztán Andrea Iannone robbantotta, aki elsőként ment be 1:31 alá, 1:30.925-ös ideje pedig elég is volt a ducatis számára az edzéselsőséghez. Mögötte Rossi lett végül a második, 63 ezreddel elmaradva honfitársától, míg a képzeletbeli dobogó alsó fokát Marquez szerezte meg. Lorenzo negyedikként zárt összesítésben, ám az összetett második helyezettje nem tudott javítani előző napi legjobbján. Smith lett az ötödik, Pedrosa a hatodik, a legjobb tízbe pedig Pol Espargaro, Dovizioso, Crutchlow és Petrucci fért még be, azaz ők kvalifikálták magukat egyenes ágon a Q2-be.

A MotoGP valenciai programja 13:30-kor folytatódik a tét nélküli negyedik szabadedzéssel, amelyet azonnal követ majd a kétrészes kvalifikáció.

A 3. szabadedzés végeredménye:

1.

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

1’30.925

 

2.

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’30.988

0.063 / 0.063

3.

Marc MARQUEZ

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1’31.034

0.109 / 0.046

4.

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’31.134

0.209 / 0.100

5.

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

1’31.146

0.221 / 0.012

6.

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

1’31.163

0.238 / 0.017

7.

Pol ESPARGARO

SPA

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

1’31.164

0.239 / 0.001

8.

Andrea DOVIZIOSO

ITA

Ducati Team

Ducati

1’31.347

0.422 / 0.183

9.

Cal CRUTCHLOW

GBR

LCR Honda

Honda

1’31.367

0.442 / 0.020

10.

Danilo PETRUCCI

ITA

Octo Pramac Racing

Ducati

1’31.523

0.598 / 0.156

11.

Aleix ESPARGARO

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’31.606

0.681 / 0.083

12.

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

1’31.695

0.770 / 0.089

13.

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

1’31.824

0.899 / 0.129

14.

Yonny HERNANDEZ

COL

Octo Pramac Racing

Ducati

1’32.033

1.108 / 0.209

15.

Stefan BRADL

GER

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’32.102

1.177 / 0.069

16.

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

1’32.104

1.179 / 0.002

17.

Michele PIRRO

ITA

Ducati Team

Ducati

1’32.106

1.181 / 0.002

18.

Jack MILLER

AUS

LCR Honda

Honda

1’32.227

1.302 / 0.121

19.

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

1’32.405

1.480 / 0.178

20.

Loris BAZ

FRA

Forward Racing

Yamaha Forward

1’32.431

1.506 / 0.026

21.

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

1’32.450

1.525 / 0.019

22.

Nicky HAYDEN

USA

Aspar MotoGP Team

Honda

1’32.556

1.631 / 0.106

23.

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

1’32.763

1.838 / 0.207

24.

Toni ELIAS

SPA

Forward Racing

Yamaha Forward

1’32.933

2.008 / 0.170

25.

Anthony WEST

AUS

AB Motoracing

Honda

1’33.330

2.405 / 0.397

26.

Broc PARKES

AUS

E-Motion IodaRacing Team

ART

1’34.139

3.214 / 0.809

A három szabadedzés összesített eredményei alapján:

Automatikusan bejutott a Q2-be: Iannone, Rossi, Marquez, Lorenzo, Smith, Pedrosa, P. Espargaro, Dovizioso, Crutchlow, Petrucci

A Q1-ben küzd a fennmaradó két továbbjutó helyért: A. Espargaro, Barbera, Vinales, Hernandez, Bradl, Bautista, Pirro, Miller, Redding, Baz, Di Meglio, Hayden, Laverty, Elias, West és Parkes

Forrás: www.formula.hu – RSS