Ibra: “Azért vagyok itt, hogy segítsek a Milannak”

Zlatan Ibrahimovic a MilanTV-nek adott nyilatkozatában elmondta: az a célja, hogy mindent beleadjon a Milanban és segítsen a csapattársainak a fejlődésben. A 41 éves klasszis beszélt a helyes mentalitásról és felidézte, amikor az Ajax játékosaként ellenfélként nézett szembe a Milannal.

AZ ELSŐ MECCSÉRŐL A MILAN ELLEN
“A Milan már akkoriban is hihetetlen csapat volt és minden játékos ott akart játszani. Mindent megnyertek azokkal a kiváló játékosokkal, akik a csapat tagjai voltak. Az Ajaxom egy tehetséges csapat volt, sokan tiszteltek minket, aztán abból a csapatból sokan sikeresek lettek. Boldog és büszke vagyok arra, hogy azokkal a játékosokkal játszhattam együtt az Ajaxban, amely egy nagyszerű futballiskola.”

ZLATAN A LEGIDŐSEBB, AKI GÓLPASSZT ADOTT MILANBAN
“Ez az öregek rekordja, de én fiatalnak érzem magam. Ettől függetlenül ez szép. Számomra az a fontos, hogy megnyerjük a mérkőzést. Mindent megteszek, hogy segítsek, még akkor is, ha már idősebb vagyok.”

A CÉLKITŰZÉSÉRŐL
“Olyan játékos vagyok, aki minden szempontból segíteni akar a csapatnak. Nem vagyok olyan egoista, hogy mindent magamért csináljak. Azért vagyok itt a Milanban, hogy mindent beleadjak és segítsek a csapattársaimnak fejlődni, hogy sikeresek legyünk. Ez egy áldozat, egy munka és elköteleződés a győzelemért. Nem azért csináljuk, hogy az időt vesztegessük. Ha gólpasszt adsz, az olyan, mintha gólt rúgnál.”

A FIATAL JÁTÉKOSOKRÓL
“Mindig megkérdezem a fiatal játékosokat, hogy ha szembekerülnek a kapussal és mellettük van egy csapattárs, akkor gólt rúgnának vagy inkább gólpasszt adnának. Ha a gólt választják, akkor az a válaszom nekik, hogy nehéz lesz velem együtt játszani, mert egy gólpassz felér egy góllal és ez a helyes mentalitás. Vannak olyan játékosok, akik csak a gólra törekednek, de ez nem olyan élvezetes. Akkor vagy komplett játékos, ha a saját szintedre emeled a csapattársaidat.”

A LAZIO ELLENI TAVALYI GÓLJÁRÓL
“Rögtön abbahagytam a cipőfűzőm bekötését, mert tudatosult bennem, hogy olyan helyzet jön, amiből gólt lehet szerezni. Csatárként azonnal a kapu felé futottam, ráadásul jól ismerem Antét és tudom, hogy mire képes. Valójában tökéletes labdát adott középre. Ez egyszerű gól volt, mert felismertem a helyzetet és jól időzítettem a futást, így megfelelő pozícióba kerültem az egyszerű befejezéshez. Érezned kell a gólt, ezt nem lehet tanítani. Ez vagy megvan benned, vagy nincs. Ezért van szükség egy csapatban 11 játékosra különböző tulajdonságokkal, amelyek illeszkednek egymáshoz.”