Ibra és Mihajlovic együtt énekelt a színpadon

Néhány nappal ezelőtt vette kezdetét Olaszország ikonikus zenei fesztiválja, azaz a Festival di Sanremo, amelyet a 71. alkalommal rendeztek meg. Csütörtökön Zlatan Ibrahimovic és Sinisa Mihajlovic személyében nem akármilyen sztárvendégek énekeltek a színpadon.

Ibrahimovic azért futballozni sokkal jobban tud, mint énekelni, ez kiderült a Sanremói dalfesztiválon, amely Olaszország legkedveltebb fesztiválja és nagy hagyományokkal rendelkezik. Idén március 2. és 6. között rendezik meg az eseményt és Ibra a nyitónap mellett tegnap is sztárvendég volt.

A Milan svéd csatára csütörtök este együtt énekelt Sinisa Mihajloviccsal, a Bologna vezetőedzőjével a színpadon. A két sportember Rosario Fiorello és Amadeus műsorvezetők társaságában elénekelte a Nomadi együttes Io Vagabondo című dalát.

VIDEÓ:

Mihajlovic azt is elárulta, hogyan kezdődött a barátságuk. “Egy fejeléssel.” – nyilatkozta mosolyogva a szerb tréner, ugyanis 2005. április 20-án az Inter 1-0-ra legyőzte a Juventust és a mérkőzésen a két futballista összeakaszkodott egymással.

A beszélgetés alatt szóba került Mihajlovic betegsége is, amelyet 2019 nyarán diagnosztizáltak nála.

“Néhány napot várnom kellett, mert amikor meghallottam a hírt, nem volt erőm felhívni őt. Amikor megtettem, meg sem tudtam szólalni. Megkérdeztem, hogy mire van szüksége és azt válaszolta, hogy egy csatárra, aki gólokat rúg. Azt mondtam, hogy beszélhetünk róla. Minden nap felhívott.” – mondta Ibra.

Mihajlovic reagált: “Megértettem a választását. Jobb, hogy így alakult.”