Ibra: “Ha tehetem, egész életemben a Milanban maradok”

Zlatan Ibrahimovic egy évvel meghosszabbította a szerződését és az aláírást követően exkluzív interjút adott a Milan TV-nek.

ZLATAN! ÚJRA IGENT MONDTÁL A MILANNAK. UGYANOLYAN LELKESEDÉSSEL TETTED, MINT AZ ELSŐ NAPON?

“Nagyon boldog vagyok. Újabb évre maradok és csak ez számít, mert ahogy mindig is mondtam: otthon érzem magam, hogy a Milanban lehetek és itt játszhatok. Nagyszerűen érzem magam. Boldog vagyok a klub, a csapattársaim, az edző és a szurkolók miatt, akik nagyon hiányoznak a stadionból. Ez olyan nekem, mint az otthonom. Ha tehetem, akkor az egész életemben a Milanban maradok.”

EL TUDOD KÉPZELNI A KAMERA TÚLSÓ OLDALÁN A MILAN SZURKOLÓK REAKCIÓJÁT A HOSSZABBÍTÁSODRA?

“Azt hiszem, hogy pozitív a reakció. Mindenki boldog lesz. Még ha valakinek kétségei is voltak a visszatérésem előtt az életkorom miatt, de sikerült bebizonyítanom, hogy az életkor nem számít és a mentalitás a lényeg, minden fejben dől el. Ha hajlandó vagy bizonyos dolgokat megtenni, akkor képes vagy rá. Az én mentalitásom az, hogy mindig fejlődj és maximumot nyújts. Ez vagy megvan benned a pályán vagy nincs, de véleményem szerint nem tűnik el. Csak fizikálisan erősnek kell érezned magad és olyan állapotban lenni, hogy csináld a dolgod. A játékomat hozzáigazítom a csapathoz, hogy a lehető legtöbbet tudjak segíteni.”

A SZURKOLÓK FOGADTATÁSÁRÓL A VISSZATÉRÉSEDET KÖVETŐEN

“A szurkolóknak köszönhetően nagyszerű fogadtatásban részesültem. Az első napomtól kezdve mindig nagyon jó kapcsolatom volt velük. Mindig a legjobb formámat nyújtom értük, mert nem könnyű nélkülük játszani. Rendkívüli érzés, amikor 80 ezer ember szurkol és a pályán akar látni téged. Mindig is tiszteletteljesen viselkedtek velem. Amikor játszom, mindig arra törekszem, hogy a legjobbamat nyújtsam mindenkinek. Ez a második időszakom a Milannál és nem felejtettek el. Megpróbálok a lehető legtöbbet visszaadni nekik.”

MILYEN ÉRZÉS, AMIKOR MINDEN NAP MEGÉRKEZEL MILANELLÓBA ÉS LÁTOD A CSAPATTÁRSAIDAT, AZ EDZŐT ÉS AZ OTT DOLGOZÓ EMBEREKET?

“Szeretnék minél többet segíteni, ez motivál, ez ad nekem adrenalint, hogy lássam ezeknek a fiatal játékosoknak a fejlődését, az első naptól egészen a mai napig. Minden játékosnál fejlődést látok és mindenki a legjobbját nyújtja. Úgy gondolom, hogy az egész csapat és minden játékos megértette, hogy milyen áldozat szükséges ahhoz, hogy ma ott legyünk, ahol jelenleg vagyunk.”

TETSZIK A MILAN PROJEKTJE? A KLUB A JÖVŐRE ÖSSZPONTOSÍT?

“Igen, mert fiatalnak érzem magam, amikor minden nap látom őket. Versengés van, mert amikor ők futnak, akkor nekem fel kell vennem a harcot, mert engem nem lehet felülmúlni. Kihívás elé állítanak és minden nap a legjobbat hozzák ki belőlem. Időnként egy kicsit eltúlzom és nyugodtabbnak kellene lennem, de ilyen a mentalitásom. Kedvelem a Milan új projektjét. Tetszik, mert ez egy új kihívás. Megszoktam, hogy nagy bajnokokkal játszom együtt, akik már mindent vagy majdnem mindent megnyertek. Ez egy másfajta szituáció és más a felelősség, sokkal nagyobb. Meg kell mutatnod a sikerhez vezető utat, mert ha sikeres voltál akkor van tapasztalatod. Ezt szeretném átadni mindenkinek a csapatban. Ez nagy kihívás és amikor jól csinálod sokkal többet kapsz vissza, mintha nagy bajnokokkal játszanál együtt.”

A 2010-ES LECCE ELLENI FANTASZTIKUS GÓLODRÓL

“10 évvel ezelőtt, amikor még többet futottam, megkaptam a labdát és láttam, hogy a kapus nem áll a gólvonalon. Gondoltam, hogy megpróbálom. Bement és az ilyen gólok különleges érzéssel töltenek el, mert nem fordulnak elő gyakran. Amikor ilyet csinálsz és a labda nem megy be, akkor úgy nézel ki, mint akinek semmi köze a futballhoz. De ha sikerül és gól lesz belőle, akkor zseni vagy. Én abban a pillanatban zseni voltam.”

A CSAPATTÁRSAID MEGHALLGATNAK ÉS KÖVETNEK TÉGED?

“Azt nem tudom megítélni, hogy mi történt, mielőtt megérkeztem. Csak az első napom óta eltelt időszakról tudok állást foglalni. Amikor vezér és példa vagy a csapattársak számára és ha tisztelnek, akkor követni fognak. Nem elég csupán elmondani a dolgokat, hanem meg is kell mutatnod. Fiatal koromban volt szerencsém bajnokokkal együtt játszani, figyeltem és követtem őket. Most más szerepem van, engem követnek és mindent megteszek, hogy segítsek. Mindenkinek megvan a maga személyisége és karaktere, amelyet meg kell őrizni.”

A MILAN FOLYTATJA ZLATANNAL ÉS ZLATAN FOLYTATJA A MILANNAL. HA BECSUKOD A SZEMED, AKKOR HOVÁ TART EZ A PARTNERSÉG?

“Azt látom, hogy nagyszerű dolgokat csinálunk. Az a helyzet, hogy a szezon közepén érkeztem és attól a ponttól kezdve egy évig mindig elsők voltunk. Ha a szezon akkor kezdődött volna, akkor most ott lenne egy trófea a vitrinben, otthon és bárhol, mert egy trófeának mindig van hely.” – tette hozzá nevetve. “Ugyanakkor folytatnunk kell. Általában egy év után megvan az eredménye annak, ha jól teljesítesz. Mi egy évig jól teljesítettünk és még nincs vége. Nagyon kevés van hátra, folytatnunk kell és hinni benne. Ha nem hiszel benne, akkor nehéz, mert semmi sem lehetetlen. Az elmúlt évben bizonyítottunk, amikor nagyon sokan ítélkeztek, de a pályán válaszoltunk. Keményen dolgoztunk, áldozatokat hoztunk és bebizonyítottuk, hogy meg tudjuk csinálni. Ha nyersz valamit, akkor még éhesebb leszel a győzelemre. Ez a titok, de először nyerned kell.”

AZ ELMONDOTTAK ALAPJÁN EBBEN A SZEZONBAN A MILAN KÉPES LESZ BEJUTNI A BAJNOKOK LIGÁJÁBA?

“Hinnünk kell abban, amit csinálunk. Semmi nem ért véget és semmi sem lehetetlen, mert mindenkinek megvannak a maga célkitűzései. Az enyém az, hogy nyerjek. Ha ez nem sikerül, az csalódás számomra. Ez az én mentalitásom, de mindenkinek megvan a sajátja. Hinned kell benne, ez a lényeg.”

A NAPRÓL, AMIKOR 2010-BEN BEMUTATTAK A SAN SIRO KÖZÖNSÉGÉNEK

“Nagyszerű nap volt. A szurkolók feltüzeltek.”

IGAZ, HOGY MÁR AZNAP ESTE JÁTSZANI AKARTÁL A MECCSEN?

“Ha jól emlékszem, akkor a hivatalos dokumentumok még nem érkeztek meg.”

DE EGYÉBKÉNT JÁTSZANI SZERETTÉL VOLNA?

“Igen. Nagyon feltüzelt, mert egy nem túl pozitív időszakon voltam túl. Az volt az a pillanat, amikor visszatért a boldogságom és a mosoly az arcomra. Ekkor tudatosult bennem, hogy milyen nagyszerű futballozni. Teltház előtt, a San Siróban, a Milan szurkolókkal igazán csúcs. Ez olyan dolog, ami most kissé zavar, mert már egy éve szurkolók nélkül játszunk. Ez nem könnyű. Úgy gondolom, hogy ha ott lettek volna, akkor most több pontunk lenne. Ha a szurkolók mögötted állnak, az löketet, adrenalint és pluszt ad, ami szükséges a pályán. Nagyon sajnálom, hogy nem lehetnek a stadionban, nagyon hiányoznak.”

AZT MONDTAD, HOGY A CSAPATTÁRSAID OLYANOK NEKED, MINTHA A GYEREKEID LENNÉNEK. MINDENKI EGYFORMA VAGY SZERETED ŐKET MÁSKÉPP KEZELNI A SZEMÉLYISÉGÜKTŐL FÜGGŐEN?

“A pályán mindannyian egyformák vagyunk, mert ugyanazokért a célokért küzdünk. Mindenkit másképpen kezelek, mert az a feladatom, hogy mindenkit motiváljak. Amikor itt vagyok, hiányzik a két fiam, akik Svédországban vannak. Ha elutazom és távol vagyok a csapattól, akkor ugyanúgy hiányzik a 25 fiam Milanellóból”

EL TUDOD KÉPZELNI MAGAD A MILANBAN, MIUTÁN BEFEJEZTED JÁTÉKOSKÉNT A PÁLYAFUTÁSODAT?

“Jelenleg teljes mértékben arra fókuszálok, hogy segítsek, a pályán és azon kívül is. Egyszerre csak egy dologra figyelek, nem tudom, hogy mi lesz utána. Eredetileg hat hónapig tartott volna ez a kaland, de már több mint egy éve itt vagyok és még egy év biztosan lesz. Amint ezzel végeztem, beszélhetünk a második szakaszról.”

EZ A VÁLASZ ARRA IS ÉRVÉNYES, HA FELKÉRNÉNEK TÉGED, HOGY LEGYÉL A MILAN EDZŐJE?

“Erre nem tudok igennel vagy nemmel válaszolni. Ha igent mondanék, akkor meg kell tennem, mert a szavamat adtam. Csak nekem számít, hogy tartsam a szavam, de szerintem nem könnyű edzőnek lenni. Stresszesebb, mint futballistának lenni, mert egy edzőnek át kell adnia az információkat a játékosoknak és nekik azt kell csinálni, amit az edző mond. De soha nem lehet tudni.”

PIOLIRÓL

“Amit tavaly átéltünk, az nem volt egyszerű és Pioli a mérkőzések előtt azt mondta: »Ma jófiú leszel és én leszek a rosszfiú.« Aztán a következő meccsen fordítva: »Ma rosszfiú leszel, én meg a jófiú.« Ezt játszottuk és mindig váltogattuk, amikor akartuk. Az egyensúlyról szól. Kezdetben nem ismered az embereket, de Piolival nagyon könnyű együtt dolgozni az első naptól kezdve, mert megfelelő mentalitása van. Minden nap megvan benne az energia, amit átad a csapatnak. A legtöbbet akarja kihozni belőlünk és rengeteget dolgozik. Néha felhív reggel, hogy hol vagyok és én úton vagyok. Ekkor azt mondja: »Nos, elkéstél, én már dolgozom.« Így állít engem kihívások elé.”

LEHET AZT MONDANI, HOGY MA SOKKAL INKÁBB BEFEJEZŐCSATÁR VAGY A 10 ÉVVEL EZELŐTTI ÉNEDHEZ KÉPEST?

“Igen. Ahogy mondtam, úgy alakítom a játékomat, hogy minél többet segítsek a csapatnak. Ma már nem tudok úgy játszani, mint 10 éve vagy akár 5 éve, mert a test és a játékstílus változik.”

MÁR ELTELT NÉHÁNY HÉT AZÓTA, DE BÜSZKE VOLTÁL A CSAPATRA, AHOGYAN KÜZDÖTT AZ EURÓPA LIGÁBAN EGY OLYAN TOP CSAPAT ELLEN, MINT A MANCHESTER UNITED?

“Igen és bebizonyítottuk, hogy képesek vagyunk felvenni a harcot az ilyen nagyszerű csapatokkal. Két meccsen megmutattuk, hogy abban a pillanatban erősebbek voltunk, mint ők. Sokkal többet érdemeltünk volna. Szükségünk van az ilyen mérkőzésekre, mert ezek adnak értéket. A bajnokság hasznos, ez vezet az európai porondra. A csapatnak szüksége volt erre az Európa Ligára, hogy megértse, milyen a nemzetközi porondra kijutni és ilyen mérkőzéseket játszani. Ha ez a Bajnokok Ligájában történik, az nyilván még jobb, mert az a legnagyobb verseny. Minden nap azért küzdünk, hogy elérjük a klub által kitűzött célokat.”

SZERETNÉK FELTENNI EGY KISSÉ INDISZKRÉT, KÍVÁNCSI KÉRDÉST. TAVALY JÚLIUSBAN, AMIKOR A BOLOGNA ELLEN JÁTSZOTTATOK A SAN SIRÓBAN, A MÉRKŐZÉST KÖVETŐEN VOLT BESZÉLGETÉSED PIOLIVAL? MELYIKŐTÖK BESZÉLT TÖBBET?

“Nos, ez attól függ. Akkor én beszéltem először, aztán ő. Másnap meg fordítva. Ez normális dolog, ilyen az érzelem. Ha jól érzed magad, akkor a lehető legtöbbet a pályán akarsz lenni. Meg akart óvni és lecserélt, hogy pihentessen a következő mérkőzésre.”

IGAZ, HOGY A SVÉD VÁLOGATOTT EDZŐTÁBORÁBAN MINDEN NAP FELHÍVTÁL VALAKIT, AKI MILANELLÓBAN VOLT? TÉNYLEG ENNYIRE HIÁNYOZTAK?

“Igen, mert öt évig nem játszottam a válogatottban és más volt. Hiányzott Milanello, a kollégák és a csapat, mert megszoktam, hogy akkor is ott vagyok, amikor mások válogatottakba mennek. A válogatott szünet alatt nagyon sok ifijátékos edz az első csapattal és hiányzott. Kiváló a légkör a csapatban, minden nap beszélgetünk. Ha el kellene mondanom a csapat titkát, akkor az a légkör, ami mindig a legjobb.”

FIGYELEM, AMIKOR VÉGIGJÁTSZOD A MÉRKŐZÉST. AMIKOR EGY GYŐZELEM UTÁN A PÁLYA KÖZEPÉN VAGY, AKKOR LÁTOM AZT RAJTAD, HOGY KITELJESEDTÉL. ÚGY LÁTOM, HOGY TÉGED A JÁTÉK ÉLTET. EZÉRT VAGY ITT VELÜNK?

“Úgy érzem, hogy nagy felelősségem van és azokban a pillanatokban – akár könnyű vagy nehéz pillanat – a meccs vége mindig ilyen, mert nagyon sok érzelem kavarog benned, játékban vagy és érzed az adrenalint. Amikor a csapattársaim látják, hogy többet futok, még akkor is, ha már nem bírom, akkor kétszer annyit adnak bele. Ha olyan dolgokat csinálok, amit általában nem, akkor a társaim is megteszik. Nekem jobban szükségem van rájuk, mint nekik rám. Nélkülük nem lennék képes megtenni azt, amit ma csinálok. Mérkőzéseket akarsz nyerni és ha ez sikerül, az nagyon jó érzés. De minden az edzéstől függ. Ezt a mentalitást hoztam a csapatba. Amikor edzésen egymás ellen játszunk, akkor a győzelem a cél. Ez mindennek a kiindulópontja. Aztán hétvégén jön a mérkőzés, amelyen mindent megvalósítasz, amit az edzésen csináltál. A különbség az, hogy a mérkőzésen nem követhetsz el olyan hibát, amit az edzésen. Ezért edzünk és ebből tanulunk, hogy az edzésen elkövetett hibák a mérkőzéseken ne ismétlődjenek meg. Ha nyersz, az hihetetlen érzés és minden problémát, minden hibát felülmúl. Szeretek győzni. Nem tudom, hogy a győzelmi vágy ösztönös dolog vagy elsajátítottam az évek során, de szeretem. Tetszik, mert jó érzéssel tölt el és minden napnak ilyennek kell lennie.”