Ibrahimovic újra bemutatkozott, a Milan ikszelt a Sampdoriával

A Milan hazai pályán gól nélküli 0-0-s döntetlent játszott a Sampdoriával az év első mérkőzésén a Serie A 18. fordulójában. Tovább folytatódik a Rossoneri negatív sorozata: a csapat sorozatban harmadik mérkőzésén nem tudott nyerni a bajnokságban.

Szép számban látogattak ki nézők a San Siróba a Samp elleni bajnokin, köszönhetően Zlatan Ibrahimovic visszatérésének, aki csak a cserepadon kezdett az év első tétmeccsén.

Nem kezdődött túl eseménydúsan a mérkőzés, az első 20 percben gyakorlatilag egyik csapat sem tudott lehetőséget kialakítani. A 23. percben veszélyesen érkezett Suso szöglete, amelyet Theo Hernández csúsztatott meg, de a védők állták a sarat. Néhány perccel később Suso próbálkozott, de a lapos és erőtlen lövését könnyedén fogta Audero. A 39. percben Suso kapott remek labdát, ám a tizenhatoson belül az utolsó pillanatban szabályosan szerelni tudta a védő. Az első félidő hosszabbításában Jankto talált be Donnarumma kapujába, azonban les miatt érvénytelenítették a találatot.

A 47. percben Calhanoglu életerős lövést eresztett el bal lábbal, ám a középre tartó labdáját védte Audero. Az 50. percben Donnarumma óriási bravúrral hárította Gabbiadini ziccerét, majd a kipattanóból Hernández szabadított fel. Az 55. minutumban Ibrahimovic váltotta Bonaventurát a pályán, míg Piatek helyére Rafael Leao érkezett.

A második félidő első negyedórájában két nagy lehetőség is adódott a Samp előtt, ám előbb Donnarumma védeni tudott, majd a következő helyzetet Gabbiadini elpuskázta.

A 63. minutumban Calhanoglu ívelt középre szabadrúgásból és Ibrahimovic fejesét kivédte a vendégek kapusa. Tíz perccel később Rafael Leao került ziccerbe, de a kapu fölé emelte a labdát.

A meccs hátralévő részében hiába próbálkozott a Milan a vezetés megszerzésével, még valódi helyzetet sem sikerült igazán kialakítani, ami veszélyes lett volna az ellenfél kapujára. Így a csapat csupán 1 pontot szerzett az év első meccsén és 3 meccs óta képtelen betalálni.

MILAN – SAMPDORIA 0-0

Időpont: 2020.01.06. 15:00
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
Játékvezető: Massa
Gólszerző: –
Sárga lapok: Krunic ill. Depaoli, Thorsby, Colley, Bereszynski, Linetty

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-3-3): G. Donnarumma – Calabria, Musacchio, Romagnoli, Theo Hernández – Krunic (Paquetá 85.), Bennacer, Bonaventura (Rafael Leao 56.) – Suso, Piatek (Ibrahimovic 55.), Calhanoglu.

Cserék: A. Donnarumma, Reina, Conti, Caldara, Gabbia, Brescianini, Kessié, Castillejo, D. Maldini.

SAMPDORIA (4-3-1-2): Audero – Depaoli, Colley, Bereszyński, Murru – Linetty, Vieira, Chabot, Thorsby – G. Ramírez (Depaoli 30.), (Jankto 42.) – Gabbiadini, Quagliarella (Ekdal 85.).

Cserék: Seculin, Falcone, Augello, Murillo, Regini, Léris, Maroni, Rigoni, E. Bonazzoli.

ÖSSZEFOGLALÓ:

Hamarosan…

Forrás: www.acmilan.hu – RSS