Idegenben átok ül a Vidin

Mbaye Diagne újpesti házi csúcsot állított be. A Vasas hívei 2008. november elseje óta először örülhettek az élvonalban négy szerzett gólnak. A Videoton FC idegenben 495 perce nem tudott a kapuba találni. Kispesten csak magyar játékosok álltak fel a kezdéshez. Visszapillantás az OTP Bank Liga hétközi fordulójára.

PUSKÁS AKADÉMIA–ÚJPEST FC 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Nagy Zs. (67.), illetve Diagne (94.)

– Négy győztes mérkőzés után ezúttal csak döntetlenre játszott az Újpest, amely október 17. óta veretlen a bajnokságban.

– A lila-fehérek a legutóbbi négy bajnoki találkozójukat kivétel nélkül idegenben játszották, ezeken 10 pontot szereztek. Eddig vendégként 14, a Megyeri úton 11 pontot gyűjtöttek.

– Mbaye Diagne a kilencedik gólját szerezte meg. A legutóbbi tíz mérkőzésén érte el ezt a tíz gólt, összesen 12 bajnokit játszott eddig Magyarországon.

– A középcsatár mostani gólja csúcsbeállítás, hiszen az Újpest több mint harmincéves légióstörténetében korábban mindössze egy külföldi játékos ért el egész szezonban a kilencedik góljáig: a cseh Robert Vágner 2001–2002-ben. A fentiekből valószínűsíthető információ igaz: a bajnokság ezen szakaszában még soha, egyetlen újpesti légiós sem jutott el kilenc gólig. E kilenc találattal egyébként a legutóbbi öt idényből négyben házi gólkirálynak lehetett lenni Újpesten. 2006 óta mindössze két csatár jutott az egész idényt tekintve (többször is) kilenc gólnál „magasabbra”: Tisza Tibor és Kabát Péter.

– Nagy Zsolt élete első NB I-es gólját szerezte.

– A Puskás Akadémia hazai pályán augusztus 22. óta nyeretlen, azóta ötből négyszer döntetlent játszott.

– Egy barátságos mérkőzést is beleértve a két csapat legutóbbi hat egymás elleni találkozójából öt döntetlenre végződött. A hatodikon az Újpest háromszor is hátrányba került, de 5-4-re nyert.

BUDAPEST HONVÉD–PAKSI FC 0-0

– A Paks tíz bajnoki mérkőzés, augusztus 29. óta veretlen a bajnokságban.

– Alighanem évek óta nem fordult elő ilyesmi az élvonalban, mint szerdán Kispesten: a kezdő sípszónál 22 magyar futballista tartózkodott a pályán, vagyis mindkét együttes kezdőcsapata kizárólag magyar játékosokból állt (a kispestiek középpályása, Djordje Kamber nemrégiben tette le a magyar állampolgárságot, tehát már ő is magyarnak számít).

– Az idényben másodszor játszott egy döntetlen után újabb döntetlent.

– A zöld-fehérek harmadszor játszottak gól nélküli döntetlent a bajnoki szezonban, a korábbi két példa az Újpest elleni idegenbeli és az MTK-val szembeni hazai 0-0 volt.

– Hidi Patrik kiállítása miatt a 49. perctől emberelőnyben játszott a Paks.

– A Bp. Honvéd a Bozsik Stadionban augusztus 29. óta először játszott döntetlent. Azóta először úszta meg a hazai bajnokiját kapott gól nélkül.

– Marco Rossi együttese a legutóbbi hét fordulóban mindössze egyszer győzött, igaz, a legutóbbi négy bajnokijából csak egyen, az Újpest ellenin nem szerzett pontot.

– A Bp. Honvéd a legutóbbi hat a Paks elleni bajnoki mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni. Négy mérkőzés döntetlenre végződött, kettőt a zöld-fehérek nyertek.

SZOMBATHELYI-SWIETELSKY HALADÁS–DVSC-TEVA 2-2 (0-0)

Gólszerzők: Martínez (59.), Németh M. (78.), illetve Brkovics (54.), Gaál (86., öngól)

– A Haladás a legutóbbi három fordulóban nyeretlen maradt. A legutóbbi tíz bajnokijából csak kettőt nyert meg.

– A legutóbbi három fordulóban hét gólt kapott, hasonlóra még nem volt példa az idényben. Az első 11 fordulóban hét, azóta hat meccsen tíz gólt kapott.

– Mészöly Géza legénysége mindössze másodszor szerzett két gólt az idényben a Rohonci úton játszott bajnokin, érdekes, hogy az MTK és a DVSC-Teva elleni mérkőzés is 2-2-re végződött, mindkettőn a hajrában egyenlített a vendégcsapat.

– A csereként beállt Németh Márió a második labdaérintéséből talált a kapuba, ezzel az ötödik gólját érte el az OTP Bank Liga 2015-ös őszi idényében.

– A DVSC-Teva a legutóbbi öt fordulóban csak egyszer nyert. A legutóbbi négy idegenbeli bajnokiján kilenc pontot veszített.

– Kondás Elemér csapata a legutóbbi két bajnokiján öt gólt kapott. Előtte kilencen csak négyet.

– Dusan Brkovics négy gólt szerzett eddig az OTP Ligában, mindegyiket ősszel. Egyet 2013-ban, kettőt 2014-ben, egyet idén.

DIÓSGYŐRI VTK–MTK BUDAPEST 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Bacsa (69.), illetve Torghelle (38.)

– A kék-fehérek október 3. óta először játszottak döntetlent a bajnokságban.

– Torghelle Sándor nagy formába lendült, másfél hónapja csak ő szerzett bajnoki gólt az MTK-ból. A legutóbbi nyolc fordulóban hatszor talált a kapuba, október közepe óta csupán Mbaye Diagne eredményesebb nála.

– László Csaba csapatának mérkőzésén október 24. óta először született egynél több gól.

– Az MTK idegenben március 8. óta 16 mérkőzésen mindössze 13 pontot szerzett.

– A diósgyőriek a legutóbbi öt fordulóban mindössze kétszer egy pontot szereztek.

– Bekő Balázs legénysége hazai pályán a legutóbbi nyolc bajnoki meccséből csak kettőt nyert meg, szeptember közepe óta nyeretlen.

– Bacsa Patrik a második gólját érte el a bajnoki szezonban. Mindkettő fontos találat volt, a Vasas elleni idegenbeli győzelmet (1-0), a mostani egy pontot ért.

VASAS SC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 4-0 (1-0)

Gólszerzők: Könyves (41., 52.), Pavlov (65.), Kenesei (84., 11-esből)

– A Vasas hat elveszített bajnoki mérkőzés után szerzett ismét pontot, méghozzá rögtön hármat.

– Az angyalföldi klub hívei 2008. november elseje, a Videoton FC elleni győzelem óta először örülhettek az élvonalban négy szerzett gólnak.

– A piros-kékek mindössze másodszor szereztek az OTP Bank Liga 2015-ös őszi idényben hazai mérkőzésen pontot. Korábban a Videoton FC-t verték meg.

– Könyves Norbert az első két bajnoki gólját szerezte a Vasas színeiben. Jevgenyij Pavlov az első gólját érte el a magyar élvonalban.

– A január elején a negyvenedik évébe lépő „magyar Roger Milla”, azaz Kenesei Krisztián a második gólját szerezte ősszel az OTP Bank Ligában. Egész pályafutását tekintve nyolc találatnyira van a kétszázas határtól.

– A Békéscsaba ősszel két mérkőzésen hat gólt kapott a Vasastól.

– A lila-fehérek idegenbeli gólkülönbsége 4-22. Zoran Szpisljak csapata az eddigi hét idegenbeli mérkőzéséből ötön nem szerzett gólt.

FERENCVÁROS–VIDEOTON FC 1-0 (0-0)

Gólszerző: Radó (62.)

– Továbbra is százszázalékos a Ferencváros hazai mérlege az OTP Bank Liga 2015-ös őszi idényében.

– A Videoton FC 2013 augusztusa óta, immár hét mérkőzésen nyeretlen a Ferencváros ellen. A gólkülönbsége 3-16.

– Radó András sorozatban második bajnoki mérkőzésén szerzett gólt a Ferencvárosban.

– A Videoton FC idegenbeli mérlege továbbra is nagyon gyenge. Vendégként a legutóbbi 11 bajnokiján mindössze négy pontot, ezek közül a mostani idényben nyolc találkozón három pontot szerzett.

– A Vidi idegenben nyolc találkozóból haton nem szerzett gólt. A fehérváriak idegenben 495 perce nem tudnak a kapuba találni.

– A Fradi a második félidők csapata. A 46 pontos éllovasnak csak 35 pontja lenne az első félidők alapján.

– A Ferencváros 22 gólt szerzett eddig pályaválasztóként.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS