Idén döntőben reménykednek Dunakeszin

A harmadik szezonját megkezdő Rangers-nél bővült az edzői stáb és a keret is megerősödött, így felkészültebben várják a Divízió II-es szezont.

Talán a szezon egyik legnagyobb meglepetését nyújtotta 2019-ben a VSD Rangers a harmadosztályban. ADunakeszi ugyanis az elvártak ellenére gyengén kezdte a TD Store Divízió II. küzdelmeit és három vereséget szenvedett, köztük az akkor még újoncnak számító Kaposvár Hornets-től. Viszont sikerült eljutniuk a rájátszásig, ami a klub történetében először jött össze. Ez úgy történt, hogy az utolsó három alapszakasz meccsét meg tudta nyerni a Rangers. Az elődöntőben a későbbi ezüstérmes Tatabánya Mustangs állította meg a jó formába lendülő Dunakeszit.

„Kaptunk egy csapatot, aki az első meccsét egy héttel előtte játszotta” – emlékezett vissza Kálmán Ádám szakosztályvezető. – „Gyakorlatilag húztunk egy lapot 19-re. Jó kis póker játékként emlékszem vissza arra a találkozóra a srácok többsége zavart volt. Ez sajnos a következő kettő meccsen is látszódott. Gyakorlatilag a Jászberény ellen sikerült felébredni és zsinórban három mérkőzésünket behúzni. Az utolsón a Guardians ellen nagyon jó meccset játszottunk, de fárasztó volt egy hét alatt kettő hosszút utazni: elsőre Szombathely, majd Szeged. De jó volt! Sajnos a ’mumusunk’ tavaly is a Tatabánya volt, a srácok fele nem úgy készült, hogy bejutunk a rájátszásba, így már fejben nyaraltak sokan fizikálisan is. Összességében elértük a kitűzött célt ennek roppant módon örülök.”

66182843_2532157296819115_5499279690621255680_o

Idén a lécet magasabbra tette a Dunakeszi vezetősége. Kálmán Ádám szeretné, ha idén nem a rájátszás lenne a végső cél az együttes számára. Ennek érdekében erősítést is végzett az alakulat a tavalyi szezonhoz képest.

„Jól haladunk a munkával, de még finomítani kell a dolgokon. A tél sok csapatnál húzós, mi kint készültünk végig. Szerencsére eddig nem volt túl kemény telünk a felkészülésben, így ez segítségünkre volt. Sok mindenen változtattunk: több edzőnk van, majdnem minden posztra van segítőnk. Jóval nagyobb játékos kerettel rendelkezünk és szeretnének a srácok bizonyítani. Szeretnénk idén döntőt játszani. Nagyon erős lesz a Divízió II. idén én úgy gondolom, de ha fel tudunk készülni a fináléban reménykedem” – mondta Kálmán Ádám.

48087945581_8b62e7b379_k

Mint ismert, 12 csapat indul idén a TD Store Divízió II-ben, így keleti és nyugati csoportra lett osztva a bajnokság. A Rangers hazai pályán a CFS Guardians-zel és a Wolvernis-zel mérkőzik meg, idegenben pedig a Budapest Eagles, az Eger Heroes 2 és a Miskolc-Szirmabesenyő Renegades lesz az ellenfele. Nem könnyű a keleti csoport, de nem lehetetlen a rájátszás elérése a Dunakeszi számára.

„Minden idény nehéz, szerencsére hogy viccesen fogalmazzak a ’mumusunk’ nincs velünk” – emelte ki Kálmán Ádám. – „A Guardians-zel kezdünk. Érdekes lesz, mivel szerintem szeretnének visszavágni a tavalyi utolsó meccsükért, mi pedig szeretnénk borsot törni ismét az orruk alá. Az Eger számomra a kérdő jel. Mindig is erősek voltak, főleg amikor az első szezonunkban a HFL-ből ’visszabüntetett’ csapattal érkeztek. Talán a legerősebb a Miskolc lesz nekünk, tavaly eléggé alulmaradtunk velük szemben, így itt nekünk kell megmutatni, hogy nem az a csapat vagyunk, amely tavaly játszott ellenük. A Jászberénnyel már rangadónak minősülő hazai meccsünk ismét élmény lesz és örülök nekik. Nagyon jó a két csapat között a viszony és jó párharcok szoktak lenni. Az Eagles számomra még egy erős csapat. Reméljük, hogy rájuk is találunk ellenszert. A sorsolásunk egész jó, van idő készülni és pihenni is valamennyit, szerencsére egy miskolci és egy egri túránk van.”

48087936926_a3c390a1c2_k

A VSD Rangers számára március 28-án kezdődnek a Divízió II. küzdelmei hazai pályán, a CFS Guardians ellen.

Fotók: Faragó Imre, Fejér Tünde

A VSD Rangers 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 28. (szombat): CFS Guardians (hazai)
Április 11. (szombat): Miskolc-Szirmabesenyő Renegades (idegenbeli)
Április 26. (vasárnap): Wolverines (hazai)
Május 31. (vasárnap): Eger Heroes 2 (idegenbeli)
Június 20. (szombat): Budapest Eagles (idegenbeli)

VSD-American football LOGOAlapítás éve: 2017
Hazai pálya: Magyarság Sportpálya (Dunakeszi, Fő út 145.)
Edzői stáb: Kálmán Ádám, Szederjesi Attila, Bakajsza Mihály, Takács Róbert, Szabó Dániel
Távozók: Fekete Attila
Érkezők: Bakajsza Márk, Dávid Patrik, Walch Péter

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

Forrás: http://mafsz.org – RSS