Idén is a bajnoki címért hajt a Rebels

Minden ellenfélnek örülnek a Lázadók, akik szeretnék az elődöntő átkot megtörni idén.

Meghatározó csapata a TD Store Divízió II-nek a Rebels Oldboys. A Lázadók visszatérésük óta mindig eljutottak a rájátszásig. Viszont az elődöntő volt minden alkalommal a végállomás a fővárosiak számára. Tavaly jó esélyük volt a döntőbe jutásra, de a Miskolc-Szirmabesenyő Renegades vissza tudott vágni az alapszakaszi vereségért. Emiatt kisebb csalódás lehetett a számukra az előző szezon.

„Már-már tradíció, hogy kiesünk az elődöntőből. A tavalyi szezon is kellemetlenül ért véget, kiváltképp, mert sok játékosunk utolsó éve volt. Egyben tekintve azért szórakoztató volt” – emlékezett vissza Lesi Tamás vezetőedző.

Renegades_Rebels_20190615145958_ETI_7971

A Rebels Oldoys kerete sokat változik évről évre, de azért egy nagyon fontos mag mindig tovább vitte az együttest. És bár ezúttal is vannak kiöregedő játékosok, így is egy erős együttessel vágnak neki a bajnokságnak a Lázadók. Viszont inkább a visszavonuló játékosok pótlása volt a legnagyobb gondja a csapatnak.

“Kevesen vagyunk, hasonlóan az eddigi évekhez” – osztotta meg a szakvezető. – “Talán annyiban változott a keret, hogy jó pár visszavonulónk helyett jött egy két régi csapattárs. Idén tényleg karcsú létszámmal vágunk neki. A felkészülés még tart, és nálunk ez már inkább szellemi/ lelki munka. Az alapozás idén is a tömegnövelésről szólt.”

Renegades_Rebels_20190615151253_DSC_6929

A Rebels Oldboys-nak a nyugati csoportból kell kvalifikálnia magát a rájátszásba. Hazai pályán a Pécs Legionaries-zel és a Tatabánya Mustangs-zal fog megmérkőzni a fővárosi gárda. Emellett lesz három idegenbeli meccsük is a Lázadóknak a Szombathely Crushers 2, a Kaposvár Hornets, valamint a Diósd Saints otthonában.

„Az teljesen mindegy, hogy milyen sorsolásunk lesz idén. Azt gondolom, idén is magunkat kell legyőzni. Minden ellenfélnek nagyon örülünk! Idén is a bajnoki címért szállunk harcba, másképpen ezt nem is lehet! Azért a végső győzelmen kívül a játék élvezete lesz a legfontosabb idén is” – emelte ki Lesi Tamás.

Renegades_Rebels_20190615153505_ETI_8097

A Rebels Oldboys idénynyitó mérkőzése március 22-én lesz hazai pályán a Pécs Legionaries-zel szemben.

Fotók: Váradi-Király Fotó

A Rebels Oldboys 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 22. (vasárnap): Pécs Legionaries (hazai)
Április 12. (vasárnap): Szombathely Crushers 2 (idegenbeli)
Április 25. (szombat): Kaposvár Hornets (idegenbeli)
Május 9. (szombat): Tatabánya Mustangs (hazai)
Május 31. (vasárnap): Diósd Saints (idegenbeli)

14317386_1273086902733466_6852059707297948465_nAlapítás éve: 2016
Hazai pálya: ?
Edzői stáb: A csapat

 

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

Forrás: http://mafsz.org – RSS