Idén már döntőbe jutnának a Farkasok

Kovács István stabilizálná a csapat teljesítményét, és büszke arra, hogy működik az utánpótlás programjuk.

Ahogy korábban írtuk, mindenki felkapta a fejét arra, amikor a Budapest Wolves kikapott a 2017-es szezonnyitón az akkor még újonc DAK Acél Gorillaz-tól. 18319140_1366482566763839_1437481177340631819_oGyorsan feledtették a fővárosiak a vereséget egy Eger Heroes elleni magabiztos sikerrel. Viszont folyamatosan hullámzó teljesítményt nyújtott Kovács István együttese a Hungarian Football League (HFL) alapszakaszában. Végül sikerült a rájátszásba jutás, sőt, a Miskolc Steelers vendégeként majdnem meglett a döntő is. A Farkasok 2018-ban szeretnének kiegyensúlyozottabban teljesíteni. És tudjuk, hogy egy kiegyensúlyozottan teljesítő Wolves akár bajnoki címet is tud nyerni.

Kovács István vezetőedző is stabil produktumot szeretne látni csapatától. Viszont kiemelte utánpótlás programjukat, amely révén újabb tehetségek kapják majd meg a lehetőséget a bizonyításra a HFL-ben.

Fotók: Bratincsák Péter, Hidvégi János Gábor, Kraus Gabriella

Hullámzó tavalyi forma után milyen konkrét dolgokon kellett változtatni a csapattal kapcsolatban?
A legfontosabb megoldandó feladat a kérdésben is felvetett probléma volt. Csak úgy tudjuk elérni a céljainkat, ha elérjük, hogy minden csapatrészünk folyamatosan jól végezze a munkáját a pályán, ne legyen hullámzó a teljesítménye, mint tavaly.25729881_51321587d457e61a88aeb15452110094_xl

Mennyire alakult át a keret a tavalyihoz képest?
Volt néhány távozónk, de többen érkeztek a csapathoz más egyesületektől, illetve több visszatérőnk is van, akik valamilyen okból kénytelenek voltak kihagyni a tavalyi szezont. Emellett több fiatal játékost is be tudunk építeni az utánpótlás programunkból. Nagyobb változás a kezdő keretekhez képest a védelemben lesz várhatóan.FEZEN_MAFSZ

Sikerült pár jó képességű importokat is igazolnotok. Eddig milyen tapasztalatokkal vagy róluk?
Bár rövid ideje vannak még csak itt, de úgy látjuk, hogy pozitív hatással vannak a csapatra. Azt kaptuk, amit vártunk, ügyesek, gyorsak és motiváltak, ez jót tesz az egész csapatnak.25729887_a94d936b2463272f80b8bc1d8c680597_xl

Évről évre remek képességű fiatalokat neveltek ki és ezt tavaly ősszel is bebizonyítottátok. Ők milyen szerepet kapnak idén a HFL-ben?
Nagyon büszkék vagyunk, hogy minden évben több fiatalt tudunk beépíteni a felnőtt keretbe, ez mindenképpen az utánpótlás programunkat és az utánpótlás edzőinket dicséri. Ahogy említettem, idén több poszton is be fogjuk vetni a fiatalokat és nem feltétlenül szükségszerűségből, hanem mert bizonyították az elmúlt hónapokban, hogy a HFL keretben van a helyük. Bízom benne, hogy egyre meghatározóbb szerepet harcolnak ki maguknak.

A Black vs. White, illetve a Cowbells elleni két meccsen milyen tanulságokat vontál le a szezonra való felkészülés jegyében?
Voltak biztató jelek, de még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Sokat kell még dolgoznunk, hogy úgy játszunk, ahogy képes rá valójában a csapat. Ettől függetlenül az első mérkőzésre készen kell állnunk.29063166_1674514082584202_2898761857152057344_o

Mit gondolsz az idei HFL mezőnyről? Kik lehetnek a legnagyobb ellenfelek?
Nehéz megmondani, milyen erősek lesznek a csapatok a HFL-ben. Nagy volt a játékosmozgás idén a csapatok között, az első mérkőzések után lehet talán jobb képet kapni az erőviszonyokról. Az biztos, hogy erős bajnokság lesz. Minden csapat kemény ellenfél lesz.

Mi lesz a csapat célja az elitligában?
Idén a döntőbe jutás az elsődleges cél.

Alapítás éve: 2004
Hazai pálya: Angyalföldi Sportközpont
Edzői stáb: Kovács István (vezetőedző, offense koordinátor), Miakich Gábor (defense koordinátor), Terdik László (O-line), Szódy Ferenc (linebackerek, defensive backek), Iványi Márton (Special team), Kollár Balázs, Tarnai Zoltán
Távozók: Péter Csaba, Pesti Kristóf, Szász Csaba
Érkezők: Alvin Reels Jr., Darius Lewis, Ben Lyons, Blaschek Bence17155261_10155197575772369_4746309838876397761_n

Forrás: http://mafsz.org – RSS