Idén már meccseket nyernének a Szentek

A toborzók által is megerősített Diósd új támadó koordinátorral vág neki a szezonnak, és egy 50 fős rosterrel.

2019-ben több újonccal indultak el a TD Store Divízió II. küzdelmei. A Diósd Saints szereplése nem volt túl meggyőző, de egy lelkes és minden meccsen keményen hajtó gárdát ismerhetett meg a magyar amerikai futball társadalom. Győzelmet ugyan nem sikerült szerezniük a Szenteknek, de pontokat már igen. Azonban a gyengébbre sikerült tavalyi idénynek a hátterében több tényező is szerepet játszott.

„A tavalyi szezon nem sikerült jól számunkra, bár új csapatként, rengeteg kezdővel ez volt a realitás” – mondta Járai Richárd vezetőedző. – „Sajnos az első mérkőzéseinken több meghatározó játékos is kiesett, így a bőnek tűnő keret nagyon hamar szűkös lett, így sok új, tapasztalatlan játékost dobtunk be a mélyvízbe hamarabb, mint azt szabad lett volna. Ez nagyon nagy tanulság idénre.  A védelem – bár ez, ha csak a pontokat nézzük nem látszott – nagyon hamar összeállt és azt gondolom, erőn felül teljesített tavaly. De ahogy azt vártuk a szezon előtt a támadósornak sokkal több idő kellett volna ugyanehhez. Idén egyértelműen komoly fejlődést várok a támadósorunktól, ahol új irányítóval és új playbookkal készülünk a bajnokságra.”

 78217561_2516285421788254_6869065999652487168_o

A holtszezonban a Diósd sokat lépett előre. A kerete bővült a toborzóknak köszönhetően, így Járai Richárdnak nem valószínű, hogy aggódnia kellene a sérülések miatt. Ám emellett az edzői stáb is erősödött. Így a felkészülési időszakban hasznos munkát tudtak elvégezni a Szentek, akik nem szeretnék győzelem nélkül zárni a 2020-as bajnoki kiírást.

„Az őszi toborzókon nagyon sok új játékos csatlakozott hozzák, így több mint 15 új arccal, 50 fős rosterrel vágunk neki a szezonnak. Szerencsére azokon a posztokon is sikerült bővítenünk a keretet, ahol jellemzően minden csapatnak gondja van. A felkészülést az új támadó koordinátorunk Dave Dallstream érkezésével gyakorlatilag ősszel megkezdtük, és szerencsére nagyon motiváltak voltak a játékosok, így komoly munkát tudtunk végezni. Dave nagy tapasztalattal rendelkező edző, aki egyrészt nagyon sokat foglalkozott a falakkal, másrészt megismerve a játékoskeretet egy teljesen rájuk szabott támadó playbookot állított össze. Tavaly a szezon előtt nem sokkal csatlakozott hozzánk Forrai Zsolt, aki így csak ősztől tudott igazán mélyen foglalkozni a futókkal és elkapókkal, de úgy érzem nagyon komoly munkát végzett velük. Mindig van még mit csinálni és viszonylag hamar kezdünk idén, de február eleje óta heti kétszer szabadtéren tudunk edzeni nagyon jó létszámmal, emellett heti egy funkcionális edzéssel és nagyon sok videózással készülünk az ellenfelekre” – emelte ki a szakvezető.

Saints_Rebels_20190512150141_b

Nem kimondottan könnyű ellenféllel néznek szembe a nyugati csoportban szereplő Szentek az első hazai mérkőzésükön, hiszen a Tatabánya Mustangs-t fogadják. Emellett még az újonc Pécs Legionaries és a Rebels Oldboys látogat majd Diósdra. Idegenben pedig a Szombathely Crushers 2-vel és a Kapsovár Hornets-cel kell majd megmérkőznie a Saints-nek. Azonban Járai Richárd számára a legfontosabb az, hogy a fejlődést lássa a csapaton. De azért már győzelmeket is szerezne a csapattal második idényében.

„Nem igazán foglalkozom a sorsolással” – jelentette ki a tréner. – „A mi szempontunkból nem az fog dönteni a végső helyezésünkben, hogy melyik csapatokkal játszunk, vagy melyeket kerüljük el, sokkal inkább az, hogy ténylegesen miben sikerült előre lépnünk, mennyit fejlődtünk 2019 óta.  Tavaly ilyenkor azt mondtam tanulni jöttünk, idén egyértelmű cél, hogy mérkőzéseket nyerjünk. Hiszek benne, hogy az elvégzett munka idén meghozza gyümölcsét és előre tudunk lépni.”

Saints_Rebels_20190512162907_e_02

A Diósd Saints már az első játékhétvégén pályára lép. Március 15-én az előző kiírás ezüstérmesét, a Tatabánya Mustangs-ot fogadják a Szentek.

Fotók: Váradi-Király Fotó

A Diósd Saints 2020-as alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió II-ben:
Március 15. (vasárnap): Tatabánya Mustangs (hazai)
Április 5. (vasárnap): Pécs Legionaries (hazai)
Április 26. (vasárnap): Szombathely Crushers 2 (idegenbeli)
Május 16. (szombat): Kaposvár Hornets (idegenbeli)
Május 31. (vasárnap): Rebels Oldboys (hazai)

46065746_517962032053049_1230990725714280448_oAlapítás éve: 2018
Hazai pálya: DTC pálya (Diósd, Pacsirta u. 29.)
Edzői stáb: Dave Dallstream (OL, DL coach, OC), Forrai Zsolt (RB és WR coach), Eric Olsen (QB coach), Fuchs Richárd (DB coach), Járai Richárd (LB coach, DC és HC)

 

Bp-emblema-A2_szines_CMYK

Forrás: http://mafsz.org – RSS