Valljuk be, még a vívás legnagyobb híveit is meglepte párbajtőrözőink idei remek rajtja. A nőknél Szász Emese „mindent vitt”, mindkét kvalifikáló versenyt megnyerte: a budapesti WestEnd Grand Prix-viadalon és a prágai Világkupán is a dobogó tetejére állhatott.
A férfiak két bronzérmét Rédli András és Boczkó Gábor szállította Dohából, illetve Kuvaitból. Mivel ebben a szakágban csapatversenyt is rendeznek az olimpián, talán a jó egyéni szereplésnél is fontosabb, hogy a Boczkó, Imre Géza, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián összetételű Európa-bajnok és vb-bronzérmes válogatott a dohai ezüstérmet Kuvaitban aranyra fényesítette.
– A nők és a férfiak is két-két versenyen vannak túl. Ez után a remek kezdés után hogyan összegezné a két szakág teljesítményét? – kérdeztük Kulcsár Győző szövetségi kapitányt.
– A lányoknál mindenképp ki kell emelni Szász Emesét, hiszen nem mindennapi tett, hogy valaki így beinduljon. Kérdeztem is tőle, hogy mit érzett a vívásában, de azt mondta, hogy semmi különöset, nem volt semmi jele ennek a duplázásnak, sőt, előfordult, hogy az elején a nála gyengébbek ellen is szenvedett. Azt szoktam mondani, hogy alázattal kell felmenni a pástra, nem a vetélytárs, hanem a sport, a vívás iránti alázat szükséges. Nem szabad nagyképűsködni, mert az megbosszulja magát.
– Edzői vagy versenyzői pályafutása során találkozott már a Szászéhoz hasonló idénykezdéssel?
– Igen, volt már ilyen, nem is nagyon régen, de az a kanadai kislány utána visszazuhant. Emese esetében ez nem fordulhat elő, mert ő van olyan képzett versenyző, hogy ha rosszul is vív, valamit azért „összekapar”.
– Vívásban előfordulhat, hogy valaki az idény elején remekel, aztán amikor igazán kell, a nagy versenyen, már sehol sincs. Képzavarral megfogalmazva: a páston ellőheti valaki a puskaporát?
– Igen, előfordulhat. Erre nem az edzői, hanem a versenyzői pályámból tudok példát említeni, méghozzá a saját magamét. Igaz, amikor én versenyeztem, még nem volt ennyi verseny, mint most, de akkor is megtörtént, hogy év közben remekül szerepeltem, aztán a fő viadalon, a világbajnokságon már nem ment. Nem tudom, miért történt így, lehet, hogy én valóban „ellőttem a puskaporomat”. Arra is van példa, hogy valaki az évközi versenyeken is jó, meg a világbajnokságon is, de megtörténhet az ellenkezője is. Erre nincs recept, mert ha lenne, mindenki aszerint készülne, versenyezne.
– Nézzük a többi női versenyzőt, Nagy Tímeát, Mincza-Nébald Ildikót és Hormay Adrient.
– Ők is lépegetnek előre a kvalifikációs listán, de az ő helyzetük nehezebb. Persze, a húsz-huszonöt pontnyi hátrányt egy-egy jó Világkupa-szerepléssel le lehet dolgozni. Ezért vallom azt, hogy el kell indulni minden versenyen, és csipegetni kell a pontokat, mert van esély. Úgy vettem észre, vannak válogatottak, amelyek taktikáznak, kihagynak viadalokat, amit nem is értek.
– Térjünk át a férfiakra, akik szintén két versenyt teljesítettek.
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy nekik két fontos versenyük van hátra, a hétvégi legnanói, valamint március közepén a stockholmi Grand Prix-viadal. Úgy látom, ők valóban összeálltak egy csapattá, de szükség is van rá, jobban, mint a mi időnkben, amikor még más volt a lebonyolítás. A staféta formában még inkább húzhatnak azok, akiknek jól megy, jobban segíthetik a csapatot. Mostanra kialakult az alapfelállás: Boceké az utolsó asszó, az utolsó előtti Krisztiáné vagy Iváné, és Géza vív elöl. Persze, ha közben cserélni kell, borulhat a sorrend, de ez az alap. No és a soros mérkőzés előtt is megbeszéljük a felállást. A fiúk elmondhatják és el is mondják a véleményüket magukról, sőt a csapattársakról is, milyennek látják például egymás formáját, hiszen nagyon ismerik egymást. A döntést azonban Udvarhelyi Gábor kollégám vagy én hozom meg.
– Úgy fogalmazott, hogy a fiúkra már csak két fontos verseny vár…
– Legalábbis erre a négy fiúra, akik az olimpiáért harcolnak, mert nekik csapatban kell kiharcolni a pekingi részvételt. Tavalyról van egy párizsi második helyük, és ha az említett két viadalt megnyernék, az ezüst kiesne, mert a két legjobb eredmény számít. Ám az a lényeg, hogy a második-harmadik helyet a végén megtartsák. Jelenleg a franciák toronymagasan vezetnek, utána következünk mi, majd az olaszok. Szerencsére, most az úgynevezett második vonal tagjait is tudjuk menedzselni, versenyeztetni, ami azért különösen fontos, hiszen nekik kell majd átvenni a staféta botot.
– Olimpia évében az Európa-bajnokságot be szokták „áldozni”, lehetőséget adnak a fiataloknak.
– A fiúknál biztos, hogy a „nagycsapat” indul majd Kijevben, még akkor is, ha az Eb-t három héttel az olimpia előtt rendezik. Náluk ez fontos verseny, mert beleszólhat a sorrendbe. És mivel tavaly megnyerték az Eb-t, jó lenne megtartani azt a pontszámot. A lányoknál viszont még nem tudom, ki indul majd az Eb-n és a csapat-világbajnokságon.
– Szövetségi kapitányként milyen hangulatban várja a további versenyeket?
– Bár így menne egészen Pekingig! Aztán ott a fiúktól jó lenne valami „nagy durranás”, olimpiát kellene nyerniük, hiszen ezüstérmük van már. Már csak azért is kell a győzelem, mert én rossz vesztes vagyok, nem tudom elviselni, ha nem nyerek. Pedig a sportban nem nyerhet mindenki, vesztesek is vannak.
