“Idővel kiderül, hogy jó munkát végeztünk-e”

Zvonimir Boban, a Milan horvát igazgatója nyilatkozott a sajtónak, miután véget ért a nyári átigazolási időszak és beszélt a mercatóról, Ante Rebicről és Luka Modricról is.

Hétfő este 22 órakor hivatalosan is véget ért a nyári mercato Olaszországban. Ante Rebic lett az utolsó igazolás a nyáron, aki két éves kölcsönszerződés keretein belül vásárlási opcióval érkezett a piros-feketékhez. André Silva ugyanilyen feltételekkel csatlakozott az Eintracht Frankfurthoz.

Ez volt az első mercato, amelyet Paolo Maldini és Zvonimir Boban közösen bonyolított le Frederic Massara közreműködésével.

“Nehéz mercato volt. Remélem, hogy a FIFA egy kicsit lerövidíti az átigazolási időszakot, mert stresszt okoznak a csapatnak, az edzőnek és a játékosok jönnek-mennek.” – mondta Boban a Sky Italiának.

“Rebic? Ő egy olyan játékos, aki nagyszerű karakterrel rendelkezik és sok erőssége van. Képes különböző szerepkörökben pályára lépni és megmutatta, hogy a legmagasabb szinten tud játszani. Szélsőként, második csatárként és szabad szerepkörben csatárként egyaránt bevethető, tehát sok pozícióban lehet használni. Ő egy komoly srác, aki nagyon sokat fejlődött, technikailag is. A sebesség és a lövés már eddig is adott volt nála, de sokat javult. Boldogok vagyunk, hogy velünk van.”

Bobant arról kérdezték, hogy ez a nyár a fiatal játékosok mercatója volt-e.

“Az üzleti stratégia ez. De ez a Milan. Jók a fiatal játékosok, azonban mellettük szükség van tapasztalt és erős játékosokra. Van néhány ilyen játékos a csapatunkban, ahogy számos fiatal játékos is, akik vezetővé válnak. Ez egy jó keverék. Sok fiatal játékosunk van és talán jobb lenne, ha egy kicsit több rutinosabb játékosunk lenne. Meggyőződésünk, hogy sokat fogunk fejlődni. A játékunk is javulni fog és a Milan vissza fog térni oda, ahol lennie kell. Ez egy fokozatos folyamat.”

“A Milan szurkolók már hosszú ideje várnak. Sem Paolo, sem én nem akarok olyan hosszú ideig várni, hogy nagyszerű dolgok történjenek. Nem fogadhatjuk el, hogy a középmezőnyben szerepeljünk. Megfelelő ambíciókkal kell rendelkeznünk, különben nem jutsz el arra a szintre, ahol egy napon voltál.”

“Modric? Luka egy nagy milanista. Ő egy rendkívüli játékos, de valószínűtlen volt. Lehet, hogy szenvedélyesen jött volna, de soha nem jutottunk el konkrétumokig. Nem akarta elhagyni a Real Madridot egy rosszul sikerült szezon után.”

“Correa? Nem sikerült megegyezünk Correa átigazolásának gazdasági feltételeiről. Tárgyaltunk más játékosokkal, akik ugyanezen a poszton játszanak. Ki tudja, hogy jól választottunk, vagy sem. Meglátjuk. Jó csapatunk van és idővel meglátjuk, hogy jó vagy rossz munkát végeztünk. Hisszük, hogy vannak olyan játékosok, akik fontos szereplővé fognak válni.”

“Elliott? Egyáltalán nem hallottam felőlük. Keményen dolgoztunk az átigazolási időszak során. Fontos jelet akartunk adni a fejlődés és a szerkezet felépítése szempontjából. Egyedül egy 100 millió eurós játékos nem változtatja meg a csapatot.” – tette hozzá.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS