Ifj. Pethő dobogós a Mátrában

Rali

2015. augusztus 13. csütörtök, 20:20

Ifj. Pethő István a Magyar Amatőr Rali Bajnokság (MARB) legutóbbi fordulójának keretében, a Mátra Ralin gyűjtötte tovább a tapasztalatokat és a versenykilométereket Bergmann Bence navigátorával az oldalán.

A jó eredmény sem maradt el, hiszen a fiatal versenyzőpáros kategóriája harmadik helyén hozta célba a Lada VFTS-t.

Ifj. Pethő István: – Legutóbbi versenyünk, a Mátra Rali egészen jól sikerült, és nagyon jól éreztük magunkat az autóban, élveztünk minden egyes gyorsaságit. Amivel kicsit meggyűlt a bajunk az egész versenyen, az a guminyomás beállítása volt, mivel csak az utolsó gyorsaságin sikerült rátalálnunk egy igazán jó megoldásra, de ott egyből sikerült is egy jó időt futnunk.

– A végén alig több mint két másodperc választott el minket a kategória 2. helyétől, úgyhogy szoros és élvezetes csatát vívtunk a többiekkel. Örülünk a 3. helynek, és annak, hogy ezúttal karcmentesen sikerült célba hozni az autót, miközben értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk. Úgy érzem, versenyről versenyre fejlődünk, és én is egyre jobban összecsiszolódom az autóval és a navigátorommal. Remélem, hogy ennek látható jelei is lesznek, és egyre pontosabban, eredményesebben fogunk versenyezni a folytatásban. 

– Tervben van, hogy tapasztalatszerzés céljából egy hosszabb versenyen is elindulnánk, akár előfutóként is, mert fontos, hogy minél több kilométert tegyünk meg az autóval. A következő versenyünk az Oroszlány Rali lesz. Édesapám nagyon szerette az ottani pályákat, ezért szeretnénk mi is kipróbálni ott magunkat, és egy újabb tisztes helytállással előrukkolni. 

Forrás: www.formula.hu – RSS