Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb Szegeden

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu vb Szegeden
Kormány Sport

Szerdától vasárnapig a Szeged melletti Maty-éren rendezik az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokságot. Magyarország nyolc év után látja ismét vendégül a sportág legjelentősebb korosztályos viadalát.

    A versenyen 64 országból több mint 1100-an indulnak, s miután a belépés ingyenes lesz, a szervezők remélik, hogy a koronavírus-járvány okozta bizonytalan évek után ismét rajongók ezrei követik majd a helyszínen a küzdelmeket.
    Utánpótlás-vb-n Magyarország még soha nem vett részt olyan népes kenus csapattal, mint most, 29 sportoló bizonyíthat majd a hazai szurkolók előtt. Vannak rutinosabb versenyzők, de olyanok is, akiknek ez lesz az első világbajnoksága.
    U23-ban több, a felnőtt mezőnyből már ismerős névvel lehet majd találkozni Szegeden. A tokiói olimpikon Adolf Balázs például egyes és páros 1000 méteren búcsúzik a korosztálytól – utóbbiban Fejes Dániellel térdel össze, akivel a müncheni felnőtt Eb-n bronzérmesek lettek. A Bragato Giada, Nagy Bianka páros 500-on felnőtt vb-n és az Eb-n is dobogóra állt, most sem adnák ennél alább.

    Foltán László, kenu utánpótlás szövetségi kapitány a szövetség honlapján azt mondta, úgy érzi, a betervezett munkát elvégezte a csapat, és jó eredményeket vár.
    “Könnyebbségnek kell felfogniuk a hazai rendezést. Fel kell emelje őket, hogy itt lesz a családjuk, ismerik a pályát, televíziós közvetítés lesz, és a magyar rendezés is mindig csúcsprofi. Vannak persze újoncok, akikre figyelnünk kell, de vannak már rutinosabbak is, akik esélyesként állnak oda. Ez utóbbi egyébként lehet némi teher, de ehhez fel kell nőniük, ha később is sikeresek akarnak lenni” – fogalmazott.
    Hétfőn Makrai Csaba kajak utánpótlás szövetségi kapitány 28 fős kerete is beköltözött a Maty-érre. A csapat Dunavarsányban készült az év legfontosabb versenyére, a kapitány szerint a hangolás zökkenőmentesen sikerült. Bár az U23-as korosztályban indulók egy része – így Lucz Anna, Rendessy Eszter, Kőhalmi Emese, Fojt Sára, Csikós Zsóka, vagy az utolsó korosztályos versenyén triplázó, olimpiai ezüstérmes Varga Ádám – a közelmúlt felnőtt világversenyein is érdekelt volt, a szakember bízik az eredményes szereplésben.
    “Négy hét alatt a harmadik versenyük lesz, ez mindenképp megterhelő számukra, kíváncsi vagyok, hogy fog elsülni” – mondta a kapitány. Hozzátette: mindezek ellenére azt látja, mindenki motiváltan várja a szerdai rajtot, és a hazai közönség, valamint az, hogy a televízió – az M4 Sport – is közvetíti a döntőket, extra löketet jelenthet majd számukra.
    A kedd (ma) esti csapatbemutató és megnyitó után szerdán és csütörtökön elő- és középfutamokat rendeznek a vb-n, a döntőkre pénteken, szombaton és vasárnap kerül sor.

/forrás:MTI,MKKSZ/