Ígéretes jövő

Mikulás-kupát rendeztek Martfűn a tehetséggondozó programban részt vevő, 2002-ben született fiú vízilabdázóknak. Horkai György utánpótlás-kapitány hasznosnak ítélte a három napos „összetartást”.

UP-info Az elmúlt másfél év kemény munkájának jutalmaként vehettek részt azok a 2002-ben született fiú vízilabdázók a Martfűn rendezett gyermektornán, akik a tehetséggondozó edzéseken a legtöbbet hozták ki magukból.

A viadalt – Horkai György utánpótlás-kapitány kezdeményezésére – hagyományteremtő céllal rendezték meg, amelyen a programban részt vevő négy régió csapata megmérkőzött egymással. Nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy a szakemberek képet kapjanak arról, hol tartanak a fiatal játékosok.

A játékosok és szüleik is jól érezték magukat a tornán Forrás: waterpolo.hu

A játékosok és szüleik is jól érezték magukat a tornán  •  Forrás: waterpolo.hu

− Nagyon jó volt az együtt töltött három nap, talán még jobban is sikerült, mint vártam – mondja Horkai a szövetség honlapján. − Az edzőkollégákkal szakmailag egyeztettünk, eszmét cseréltünk, de a lényeg az volt, mit tudnak a gyerekek. A másfél-két év alatt nagyjából százan fordultak meg az edzéseken, a kollégákat arra kértem, a tizenöt legjobbat hozzák el Martfűre. Nagyszerűen megszervezték a tornát: a gyerekek pólót kaptak, a meccsek előtt zenére vonultak be, bemutatták őket a közönségnek. A legtöbbjüknek ilyen élményben még nem volt része.

A szövetségi kapitány elmondta, a gyerekek élvezték a játékot, a szülők is jól érezték magukat. És ami a legfontosabb: a torna izgalmas, jó mérkőzéseket hozott, ami szép játékkal párosult.

− Több kiemelkedő teljesítményt is láthattunk, például egy-két kiváló centerfogást. Az edzőkollégák szerint a nyári torna óta, amikor a régiók kötetlenebb formában találkoztak, nagy fejlődésen ment keresztül a legtöbb játékos. Kifejezetten jó volt látni, hogy tisztán, szépen, éretten játszottak. A decemberi utánpótlásnapokon önálló válogatottként tekintünk a 2002-es korosztály legjobbjaira, akik a jövőben már együtt is edzenek.

Horkai György 20-25 játékost tervez meghívni a keretbe az egyeztetések után. Néhány játékost pedig kipróbálnak a felsőbb korosztályban is. A kapitány kiemelte, a 13 évesek között négy-öt 190 centiméteres játékossal is találkozott, ami vízilabdában meglehetősen jó fizikai paraméternek számít ebben a korban.

Horkai György komoly lehetőséget lát a korosztályban Forrás: waterpolo.hu

Horkai György komoly lehetőséget lát a korosztályban  •  Forrás: waterpolo.hu

− A torna végén megköszöntem a gyerekeknek az eddigi munkát, a szülőknek és az edzőknek a sok segítséget. Elmondtam a srácoknak, semmi se szegje kedvüket, legfőképp az itteni eredmények. A jövőben is csak a munka és az alázat viheti őket előre. A válogatott keret abszolút nyitott lesz, a lehetőség mindenkinek adott. Azt tervezzük, hogy jövőre nemzetközi tornán veszünk részt, annak ellenére, hogy ennek a korosztálynak két év múlva lesz az első komoly nemzetközi fellépése, a hagyományos obrenovaci viadal, amely afféle mini serdülő-világbajnokság.

A martfűi tornát a budapestiek nyerték az alföldi, a dunántúli és az észak-keleti régió csapata előtt. A végén mindenki aranyérmet kapott, amelyhez Mikulás-csomag is járt. A jutalmat Kásás Zoltán, Szívós István és Tóth Frank adta át a gyerekeknek.

Miután a három napos találkozó szakmailag hasznosnak bizonyult, jövőre a 2003-as korosztálynak is megrendezik.

Forrás: waterpolo.hu

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS