Így búcsúzott a Milan női csapatának gólkirálya

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Valentina Giacinti, a női csapat történetének legeredményesebb játékosa és többszörös házi gólkirálya távozik a klubtól. Az olasz csatár érzelmes levélben búcsúzott el a szurkolóktól.

Már hetekkel ezelőtt sejteni lehetett, hogy elválnak Giacinti és a Milan útjai. Ennek legfőbb oka az volt, hogy nagyon megromlott a kapcsolata az edzővel, Maurizio Ganzzal és a felek között nézeteltérések alakultak ki. Ráadásul a szezon elején elvették a csapatkapitányi karszalagot is az olasz csatártól, ami még feszültebbé tette a helyzetet.

A Milan kedden bejelentette, hogy a szezon végéig kölcsönadta Giacintit a Fiorentina együttesének. A 28 éves futballista a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben búcsúzott el a klubtól és a szurkolóktól.

“A klub színeinek jelentősége soha nem fog elhalványulni számomra. Ez az otthonom és a Milantól való búcsú az egyik legnehezebb döntés, amit valaha elképzeltem, hogy meg kell hoznom.

Azonban szeretném elmondani nektek, hogy a legszebb győzelmem az a rengeteg szeretetteljes üzenet, amit mindannyiótoktól kapok. Köszönöm szépen nektek, AC Milan szurkolóknak a szeretetet és azt, hogy ilyen mély érzéseket hagytatok bennem.

Hamarosan találkozunk! Sok szeretettel és hálával,
Vale”

Giacinti 2018 óta volt a Milan játékosa és három és fél szezon alatt 86 tétmeccsen 64 alkalommal vette be az ellenfél kapuját, amellyel a Rossoneri női csapatának történetében ő lett a legeredményesebb játékos.