Így értékelt Pioli a salernói győzelem után

Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője összességében elégedett volt a csapat teljesítményével a Salernitana elleni győzelem alkalmával, azonban kijelentette, sokkal pontosabb helyzetkihasználás kell a meccsek lezárásához. Az olasz tréner kitért Rafael Leaóra és a Charles De Ketelaerét ért negatív kritikák sokaságára.

“Ez egyértelműen egy nehéz mérkőzés volt, de nem számítottam könnyű menetre. A nagyszerű kezdés után megkönnyíthettük volna a saját dolgunkat. Hiányzott az extra és egy kis szerencse ahhoz, hogy megszerezzük a harmadik gólunkat és lezárjuk a mérkőzést azután, hogy számos gólhelyzetet alakítottunk ki. Pozitívumokat láttam egy 50 napos szünet után, ami nagyon hosszú idő. Vissza kell nyernünk a ritmust, azonban sokkal több pozitívum volt ezen a meccsen, mint negatívum. Dolgozni fogunk azokon a dolgokon, amik nem mentek jól.” – mondta Pioli.

“Nagyon keményen megdolgoztattuk a Salernitana védelmét és nagyon jól mozogtunk be az üres területekre. Jól birtokoltuk a labdát, gyorsan felismertük a lehetőségeket és a szabad területeket. Előzetesen nem tudtuk, hogy a Salernitana kicsit jobban vissza fog-e állni a mérkőzésen vagy többet támad. A játékosaim jól olvasták a játékot. A mérkőzések időben történő lezárása nagyon fontos, tanulni fogunk a hibáinkból és a kapu előtt meg kell lennie a gyilkos ösztönünknek.”

“Nem könnyű itt játszani, elég ha visszaemlékezünk az előző szezonra. Jól kezdtük a bajnokság folytatását és ez fontos, mert a következő nyolc hétben nem lesz túl sok időnk dolgozni. Számos fontos és kihívást jelentő mérkőzés vár ránk és ezek az összecsapások kulcsfontosságúak lesznek a tabella állása szempontjából. Pontokat kell szereznünk és az Olasz kupában, a Szuperkupában illetve a Bajnokok Ligájában is érdekeltek leszünk. A korai gól megszerzése kulcs volt ezen a mérkőzésen, de tudjuk, hogy keményen kell dolgoznunk. A csapat jó erőnléti állapotban van, ám néhány meccs még szükséges ahhoz, hogy csúcsformában legyünk.”

“Elégedett vagyok a teljesítménnyel, bár nyilvánvalóan több gólt kellett volna szereznünk, hogy ne küszködjünk, de a legfontosabb, hogy jól kezdtünk. Olyan választ kaptam a játékosoktól, amilyet szerettem volna és amire számítottam.”

“A néhány felkészülési mérkőzés ellenére tudtuk, hogy jó munkát végeztünk a téli szünet alatt, jól kielemeztünk mindent és most egy nagyon figyelmes és jól cselező csapatot láttam. Leginkább a negatív tapasztalatok azok, amik ráébresztik az embert, hogy mi az, ami nem működik. A PSV elleni mérkőzés nem volt megfelelő és le kellett ülnünk egymással beszélgetni. Továbbá olyan fontos játékosok is visszatértek, mint Rafa, Oli és Theo, akik pluszt adtak a csapathoz. Nincsenek kétségeim a csapatomat illetően és képesek vagyunk bárkivel szembenézni abban a tudatban, hogy ugyan adódhatnak nehézségek, de mindig a fejlődésre és a játékunk szintjének növelésére kell törekednünk.”

“Kapott gól? A helyezkedés és a kommunikáció számít. Több ilyen gólt kaptunk már, amikor egyértelműen létszámfölényben voltunk. Ez egy elkerülhető gól volt.”

“Leao? Azt látom Leaóban, hogy boldog, amiért itt lehet velünk és folyamatosan elmondom neki, hogy a fejlődési folyamata még nem ért véget. Határozottan pozitív, amit látok Rafában. Nagyszerűen játszott ezen a mérkőzésen is, itt nem csak a technikájáról és a kvalitásáról beszélek, hanem a hozzáállásáról is. Mindig ilyennek kell lennie. Ha így játszik, akkor igazi bajnok válhat belőle. Jelenleg egy kiváló játékos, akiben nagy potenciál van, de ezúttal megmutatta, hogy ennél többre képes és bajnok lehet. Védekezésben is dolgozott és nagyon jól támadott mélységből. Ő egy nagyon intelligens srác, mindig is hitt magában és mindig dolgozott. Bár nincs szüksége a tanácsomra, de azt javaslom, hogy maradjon velünk.”

“De Ketelaere? Erős támadó-középpályásaink vannak, akár Diaz, akár De Ketelaere, akár Adli játszik. Ezen a poszton nagyon jól állunk. Tetszett, ahogy Charles beszállt a meccsbe és ahogy mozgott a pályán. Fizikálisan határozottan jobb, mint a nyáron, amikor érkezett. Jól edzett a világbajnokság alatt és mentális szempontból is megnyugodott. Lehetett volna egy kicsit szerencsésebb a kapu előtti befejezésekben, de egyáltalán nem kételkedem a képességeiben. Nem akarom állandóan újra elismételni, amit korábban mondtam. Csak négy hónapja van velünk és ő egy 20 éves srác, akinek nagy változás következett be az életében. Új munkamódszer, új csapattársak, új környezet. Hadd mondjak egy triviális példát, Sandro Tonalit, aki az olasz Bresciából érkezett a Milanhoz, nem pedig Belgiumból és mennyi időbe telt, mire elérte a jelenlegi szintjét. Charles fejlődik és hamarosan örömet fog szerezni nekünk.”