Így jó, ahogy van! – Toyota GT86 2017

Autó

2016. március 17. csütörtök, 21:17

Szerző: Mészáros Gergely

toyotagt862017

2011 óta kapható a Toyota boxermotoros sportkupéja, s a hátsókerék-hajtású GT86 karakteréről és az általa nyújtott vezetési élményről azóta is ódákat zengnek a tulajdonosok és az újságírók egyaránt. Ráadásul formája abszolút kortalan, így a mostani ráncfelvarrás során nem volt sok dolguk a designereknek. Szokás szerint az első lökhárító és a fényszórók grafikája nem maradt változatlan, és néhány új könnyűfém felnit is hozzáadtak az opciós listához. Körülbelül ennyi…

toyotagt862017a

Az utastérben sem történetek ennél jelentősebb módosítások, de emiatt sem fogja senki kárhoztatni a lakberendezőket. Mindenesetre a műszerfal új Alcantara és bőr kárpitozást kapott, valamint lecserélték az ajtók „belét” és a volánt is. A lemezek alatt az optimalizált futómű jelenti a legfontosabb újdonságot, melynek köszönhetően még mozgékonyabb és könnyebben irányítható lesz a GT86. A 2 literes motor maradt a régi. Feltétlen említést érdemel még, hogy a japán élményautó – megkönnyítve a vezető dolgát – immár visszagurulás-gátlóval is rendelkezik. Premier New Yorkban, a jövő héten.

Forrás: www.formula.hu – RSS