Így osztaná le versenyzőit jövőre a McLaren

F1

2015. szeptember 4. péntek, 18:37

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A McLaren részéről Eric Boullier minden eddiginél erősebb célzást tett arra, hogy négy pilótájuk közül melyik kettővel képzelik el a 2016-os szezon teljesítését, és hogy mi fog történni a másik kettővel.

Jenson Button és Fernando Alonso személyében a McLarennek már nem először van világbajnok pilótapárosa, így ha valami, hát a versenyzők képességei miatt nem kell aggódnia a csapatnak. Ráadásul ott várakozik már a partvonalon a tavalyi szezon után pihenőre küldött Kevin Magnussen, illetve a GP2-es bajnoki cím toronymagas esélyese, Stoffel Vandoorne is, akiket szintén nem akarnak megvárakoztatni az F1-es lehetőséggel. A fiatalok előléptetése szempontjából talán még könnyebbséget is jelentene, ha Button a szezon végén befejezné pályafutását, ám jelen állás szerint egyáltalán nem biztos, hogy ez meg fog történni.

Dppi_00115006_136

Hiszen amikor Boullier-t Monzában megkérdezték, hogyan képzeli el a McLaren 2016-os felállását, elég egyértelmű választ adott: „Ami minket illet, a McLarennek csak két autója van, amelyekben most két világbajnok ül, és az a szándékunk, hogy egyelőre megtartjuk őket” – jelentette ki.

„De arra számítunk, hogy mind a négyen versenyezni fognak. Kellemes problémát jelent, hogy négy kiváló versenyzővel rendelkezünk. Kevin és Stoffel is nagyon jók, és terveink szerint mindketten a Formula-1-ben lesznek 2016-ban, de ha nem tudunk nekik helyet találni, akkor is mindent megteszünk, hogy a rákövetkező évben már biztosan versenyezhessenek.”

A McLarennél korábban arról is beszéltek már, hogy egyelőre nem szándékoznak a Honda segítségével egy másik csapatot is befolyásuk alá keríteni, ahol elhelyezhetnék fiataljaikat – így a wokingiaknak az a lehetőség marad, hogy a középmezőny csapatainál kilincselve próbálnak ülést találni Magnussen és Vandoorne számára, amíg az egyik saját autójuk fel nem szabadul.

Forrás: www.formula.hu – RSS