Így teljesítenek a Milan kölcsönjátékosai

Egy cikk erejéig összefoglaltuk, hogyan teljesítettek a Milan kölcsönjátékosai a 2021/2022-es idény első felében.

Tommaso POBEGA:
Klub: Torino
Életkor: 22

Az olasz középpályás az idei szezonban kölcsönben szerepel – vásárlási opció nélkül – a Torinóban, ahol nagyon hamar beverekedte magát a kezdőcsapatba. Rögtön az első meccsén góllal mutatkozott be és az idény első felében 16 mérkőzésen játszott, ebből 14 alkalommal kezdőként szerepelt és a mérlege 4 gól illetve 1 gólpassz. Nem túlzás kijelenteni, hogy húzóemberré vált Torinóban és maximálisan élvezi a bizalmat.

Pobegának ez a második idénye a Serie A-ban és nagyszerű ütemben fejlődik, ráadásul a kaput is érzi, hiszen középpályásként 36 meccsen 10 gólt szerzett az olasz élvonalban, emellett 4 asszisztot is kiosztott.

Mattia CALDARA:
Klub: Venezia
Életkor: 27

Az egykor nagy tehetségnek kikiáltott Caldara az idei szezonban Velencében próbált szerencsét, hogy újraépítse a karrierjét és visszanyerje korábbi formáját a súlyos sérülések után. A 27 éves védőt a Milan egy évre kölcsönadta a velencei együttesnek, amelynek az idény végén a vásárlási opció aktiválásával körülbelül 4 millió euróért lehetősége lesz végleg megvásárolni.

Caldara alapembernek számít a Venezia védelmének közepén és szerencsére a sérülések is elkerülték, így eddig 16 bajnoki meccsen lépett pályára (ebből 15-ször kezdőként).

Jens Petter HAUGE:
Klub: Frankfurt
Életkor: 21

Hauge fél év alatt nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket és csak kiegészítőembernek számít az Eintracht Frankfurtban. Ráadásul eddig egyszer sem játszott az eredeti posztján, azaz bal szélső támadóként, mivel az edző többnyire a jobb szélen számított rá, de előfordult, hogy támadó-középpályásként vagy csatárként játszott. A 21 éves futballista eddig összesen 17 tétmeccsen lépett pályára (6 alkalommal kezdőként) és 3 alkalommal volt eredményes. Ebből a mérlege 12 meccs és 569 játékperc a Bundesligában, míg 5 meccs és 112 játékperc az Európa Ligában.

A megegyezés szerint a Frankfurt egy szezonra vette kölcsön Haugét egy vásárlási opcióval, amely bizonyos feltétel teljesülése esetén kötelező érvényűvé válik. A Bild szerint az opció abban a pillanatban automatikusan aktiválásra kerül (azaz kötelezővé válik), amint a Frankfurt matematikailag is bebiztosítja a bennmaradást a Bundesliga 1-ben a 2021/22-es idényben. Azaz ha a frankfurti alakulat nem esik ki, akkor a Milan 2022 nyarán garantáltan 12 millió eurót + bónuszokat kap Hauge játékjogáért.

Lorenzo COLOMBO:
Klub: Spal
Életkor: 19

A saját nevelésű csatár az előző idény első felében a Milan első csapatában 11 meccsen kapott lehetőséget és 1 gólt szerzett. Ezt követően a Cremonesénél töltött 6 hónapos kaland után a Milan vezetősége kölcsönadta a másodosztályú Spalnak, ahol nagyszerűen kezdte a szezont.

Colombo jelenleg 17 mérkőzésen 6 gólnál jár az olasz másodosztályban és állandó játklehetőséget kapott az elmúlt hónapokban. Érdekesség, hogy mindegyik alkalommal a kezdőcsapat tagja volt és csupán 1 meccset hagyott ki sárga lapos eltiltás miatt.

Yacine ADLI:
Klub: Bordeaux
Életkor: 21

A 21 éves támadó-középpályás a tavaly nyári megállapodás után kölcsönben maradt a Bordeaux-ban, ahol fél év alatt 19 meccsen bő 1300 játékperc alatt 1 gólt szerzett és 6 gólpasszt osztott ki. Mint arról írtunk, a Gazzetta szerint a Milan lépéseket tett annak érdekében, hogy Adli már januárban csatlakozzon a csapathoz, azonban a kiesés ellen harcoló Bordeaux elzárkózik ettől a lehetőségtől és nem igazán hajlik arra, hogy hat hónappal korábben elengedje az egyik legjobb játékosát.

Marco BRESCIANINI:
Klub: Monza
Életkor: 21

Adriano Galliani júniusban megállapodott a Milannal a 21 éves középpályás kölcsönvételéről. Az egyezség alapján Brescianini egy szezonra kölcsönben, vásárlási opció nélkül csatlakozott a másodosztályú klubhoz. Ugyanakkor Brescianini csupán 6 tétmeccsen kapott lehetőséget a Monzában és 342 játékpercet töltött a pályán, viszont október óta egyáltalán nem játszott. Úgy tűnik, hogy Giovanni Stroppa vezetőedző nem tart tá igényt a szezon második felében. Nemrég olyan hírek is napvilágot láttak, amelyek szerint a Monza a télen felbontja a kölcsönt.