Így teljesüljön minden versenyző álma!

Így teljesüljön minden versenyző álma!

MARICSEK RACING TEAM – XII. Garmin Rallye, Esztergom, 2012. június 30.-július 1.

Gyarmati Ariel – Bibliák István, BMW M3

Június 30-án Esztergomba látogatott el a Young&Partners Rali Túra Bajnokság mezőnye. Az indulók sorát a Maricsek Racing Team versenyzőpárosa, Gyarmati Ariel és Bibliák István is gazdagította. A fiúknak csak egy céljuk volt: hiba nélkül teljesíteni a hat gyorsasági szakaszt és dobogóra állni. Így teljesüljön minden versenyző álma…

Gyarmati Ariel: Ismét egy sikeres versenyen vagyunk túl, hiszen sikerült megismételnünk az Ózdon elért teljesítményünket, kategória első, abszolút értékelésben pedig a 10. helyen végeztünk. Nagyon jól éreztük magunkat, egy teljesen problémamentes hétvégén vagyunk túl, úgy látszik, az autó elhagyta minden gyermekbetegségét. A legnagyobb gondot a tikkasztó hőség jelentette számunkra – az utolsó két gyorsaságit már alig bírtuk ki, a kocsiban 70-80 fok körüli volt a hőmérséklet.

Az ózdi kategóriagyőzelem után sem volt rajtunk nagy nyomás, csak egyetlen tervünk volt: a saját tempónkat autózni. Úgy voltunk vele, hogy ha ez nem lenne elég a győzelemhez, akkor kivárunk, nem kockáztatunk feleslegesen. Pontot szerezni mentünk Esztergomba, így a legfontosabbnak tartottuk dobogóra állni, de külön öröm, hogy itt is elsőként intettek le minket. Jelenleg 2 ponttal vezetjük a bajnokságot, szeretnénk ezt a helyet megőrizni, de sok ellenfél van, akik ezt megakadályoznák – ami természetes is, hiszen erről szól a versenysport. Az elkövetkező versenyekre is ugyanez a cél lebeg előttünk, s reméljük, a folytatásban is mellettünk fog állni Fortuna.

Bibliák István: Már szombaton, a gépátvételkor szembesültünk azzal, hogy pokolian meleg lesz a hétvégén. Vasárnap kora reggeltől a pályán voltunk, és az időjárás miatt nagyon szenvedtünk, fizikálisan nagyon megterhelő volt számunkra ez a futam. Ennek ellenére az első szakasztól kezdve vezettük a kategóriánkat, gyorsról gyorsa adtuk a másodperceket az ellenfeleinknek. A népes mezőny ellenére a vetélytársaink sorra adták fel a versenyt, egyedül Nemerey Ádámra kellett végig figyelnünk, hogy megtartsuk tőle a tisztes távolságot.

Mindkettőnknek nagyon tetszett a pálya, felszívtuk magunkat, amennyire csak lehetett, s ennek eredményeképp a 4. gyorson abszolút 5. időt is autóztunk. Tempós volt az útvonalvezetés, az átlagsebességünk kb. 160 km/h volt, ami számomra egy-egy verseny alkalmával nagyon imponáló. Először tartottam attól, hogy majd én nem tudom olyan gyorsan diktálni az itinert, de szerencsére ezzel sem volt gond, nagyon jól és részletesen írtuk fel az információkat. Bíztam a külső segítségekben is, s talán ezzel a babonásságommal egy kicsit már az agyára is mentem Arielnek – de bejött! Az eddigi legjobb és egyik legküzdelmesebb versenyünk volt a hétvégi, esztergomi futam. Nagyon köszönjük a támogatóinknak és a szervizeseinknek, hogy hozzájárultak a sikeres szereplésünkhöz!

 

A Gyarmati-Bibliák duó legközelebb Miskolcon, augusztus 25-26.-án áll majd rajthoz, hogy tovább növelhessék előnyüket a H3 kategória bajnoki címéért.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Garmin, PálinkaABC.hu, Récsei Busz Kft., Hagyó Kft., IBG, Rally Cafe, SDC, K-Twins Kft., Ags Motorsport

Sajtófőnök: Horváth Juditwww.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.judit@rallycafe.hu

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Megosztás:
Share: