Így zárta napját a Manor újonca

F1

2016. augusztus 26. péntek, 17:38

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Ollé Iván

Esteban Ocon először teljesített F1-es szabadedzést versenypilótaként pénteken, és kapásból megverte csapattársát – de hogyan alakultak a gyakorlások az ő szemszögén keresztül?

Először kapott lehetőséget a Manor autójában Esteban Ocon, akinek viszont nem voltak ismeretlenek a pénteki körülmények, lévén idén több alkalommal is lehetőséget kapott már a Renault-nál. Ami azt illeti, tapasztalatait hasznosítva egyáltalán nem maradt el a várakozásoktól, sőt, az első szabadedzésen egy másodperccel bizonyult jobbnak csapattársánál, Pascal Wehrleinnál. Délutánra fordult a kocka, és már a német volt gyorsabb ugyanennyivel – mindazonáltal az ifjú francia elégedetten nyilatkozott péntek délután.

„Úgy vélem, elég közel vagyok hozzá” – választolt Ocon arra a kérdésre, hogy jól érzi-e magát az autóban. „Délelőtt nagyszerű tempóra voltam képes, délután pedig más program szerint autóztunk Pascallal. Kíváncsi vagyok, mit hoz a holnap – ez egy nagyon fontos nap lesz, mert itt számít leginkább, milyen időre vagy képes. Jelenleg még csak a tanulási folyamat zajlik” – tette hozzá a francia, akit az F1i.com idézett.

Ocon számára a Manor a harmadik autó, melyet vezethet két hónapon belül, hiszen a silverstone-i teszten a Mercedest próbálgatta, a Brit, Német, valamint a Magyar Nagydíjak pénteki edzésein pedig a Renault-ba pattanhatott be. Amikor arról kérdezték, hogy nehéz volt-e alkalmazkodni az autóhoz, így válaszolt: „Nem igazán, de amikor megérkezel szezon közepén, kell egy kis idő, amíg hozzászokok, ez pedig egyre jobb lesz. Viszont meg kell tanulnom együttműködni a versenymérnökömmel, ő az, aki beszámol nekem arról, hogy mi zajlik körülöttem – ez pedig a tanulási folyamat részét képezi.”

Forrás: www.formula.hu – RSS