Ha világsztárokat láthatunk emberközelben, az mindig örvendetes esemény. Így voltunk ezzel a Gyulai Memoriallal kapcsolatosan is, amelynek hétközi, fehérvári gáláján egymást érték a nemzetközi kiválóságok. A versenyeket látván örültem, hogy az egykori olimpikon atléta, a Nemzetközi Atlétikai szövetség (IAAF) későbbi főtitkára, Gyulai István emlékére ismételten ilyen rangos viadalt tudtak megszervezni.
Iharos Sándor vezet, jobbra sötét trikóban Tábori László fut. Fotó: MTI/Bojár Sándor
A Memoriallal kapcsolatosan támadt egy gondolatom. Valamilyen módon és keretek között fel kellene értékelni egy másik kiválóság emlékezetét. Iharos Sándorról van szó, aki 1955-ben 1500 és 10 ezer méter között valamennyi síkfutó versenyszámban világcsúcstartó volt, s akit az évben Európa legjobb sportolójának is megválasztottak.
Máris hallom a mindig kritikus hangokat: mit akarok én, hiszen Iharosnak sok év óta rendez emlékversenyt 1500 méteren az egykori világklasszis fia és volt klubja, a Budapesti Honvéd! Még egy emlékművet is felállítottak tiszteletére a Tüzér utcai atlétikai stadionban. Ez mind igaz, viszont az is tény, hogy ezeken az emlékversenyeken finoman szólva is középszerű mezőnyök állnak rajthoz. Néhány éve én is megnéztem ezt a futamot és kissé szégyenkezve írom le, hogy a győzelmet egy osztrák vendég 3:53 perces idővel nyerte. Összehasonlításként: Iharos Sándor 1955. július 28-án, Helsinkiben 3:40,8 perces idővel állította fel 1500 méteren a világcsúcsát. Nem ruganyos, műanyag pályán, hanem salakon…
Sajnos, ma már minden a pénzről szól. Iharos Sándor fiának lehetőségei nyilván sokszorosan szerényebbek a kelleténél, miként az is elképzelhető, hogy a Budapesti Honvéd sem tudna többmilliós tétellel „beszállni” egy olyan Iharos-emlékfutam megszervezésébe, amelyre legalább hat, olyan középtávfutót hívnának meg, akik valamennyien futottak már ennél a 64 év előtti világcsúcs időnél jobbat. Az ilyenkor elmaradhatatlan „startpénzeket” úgy állapíthatnák meg, hogy aki a 3:40,8 perces szintidőnél minden egyes másodperccel jobb időt ér el, azt mértani haladvány szerint emelkedő honorárium illetné meg. Azt ugyanis hovatovább megalázónak tartom, hogy az annak idején a mainál rosszabb körülmények között felállított világrekordot akár meg se közelítsék a részvevők. „Háromötvenes” futamokat inkább ne rendezzenek Iharos emlékére!
A Népstadionban elől Iharos Sándor, mögötte Rózsavölgyi István
Szerény véleményem szerint a fent említett színvonalú Iharos Sándor emlékfutamot – az atlétikai szövetség (MASZ) támogatásával – könnyen be lehetne építeni a Gyulai Memorial programjába. Egy ilyen, valóban igényes versenyszám csak tovább növelhetné a Memorial hazai és nemzetközi megítélését.
(jochapress / Jocha Károly)
