Ijesztő pillanat az edzésen: „Szoboszlai fájdalmat érzett, kissé sántikált”

Hétfőn számoltunk be arról a remek hírről, hogy az RB Leipzig magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik a szeméremcsont-gyulladását követően hosszú idő után újra százszázalékos állapotban van – ezt maga a középpályás közölte a közösségi oldalán.

Az rblive.de a szerdai napon azt írta a legfrissebb cikkében, hogy a magyar játékos már az edzés egy részét is sikeresen elvégezte a héten, majd az előzetes terveknek megfelelően 40 perc után befejezte a tréninget és az egymás elleni közös játékba még nem szállt be. A portál megjegyezte, hogy Szoboszlait apránként kell visszaszoktatni a teljes terheléshez a csapattal való közös edzésmunkában, ha a következő napokban továbbra is fájdalommentes marad, akkor fokozatosan többet edzhet.

A honlap kiemeli, hogy a tervek szerint Szoboszlai egy-két héten belül már teljes értékű edzésmunkát végezhet a játékostársakkal.

Az rblive.de azonban a keddi edzés egyik “ijesztő pillanatáról” is beszámolt: Szoboszlai állítólag a tréning kezdetén fájdalmat érzett és kissé sántikált is, de a lipcsei klub szerint a 20 éves játékos jól érzi magát, és nem volt problémája a tréning ideje alatt.

Foci Eb: Ezekkel a tippekkel még izgalmasabbá teheted az angol-dán elődöntőt*