Ijesztő részletek derültek ki Szalai Ádám autóbalesetéről

Ahogy arról beszámoltunk, Szalai Ádám autóbalesete miatt nem játszhatott szombaton a Bayern München otthonában, csapata, a Mainz nélküle kapott ki 2-1-re a Bundesliga címvédőjétől. Az már kiderült, hogy a magyar válogatott csatár és más sem sérült meg szerencsére súlyosabban a balesetben, de most pár apróbb részletet elárult a Bild című lap.

Mint kiderült, Szalai Ádám pénteken, a mérkőzés előtti utolsó edzésre menet, Darmstadt közelében letért az útról és a szalagkorlátnak csapódott autójával.

A magyar csatárnak elővigyázatosságból kórházba kellett mennie az ijesztően hangzó balesetet követően egy alapos kivizsgálásra és emiatt lekéste a müncheni indulást, de elővigyázatosságból egyébként sem lépett volna pályára a rutinos futballista.

A Mainz klubmenedszere, Christian Heidel a lapnak nyilatkozott is az esetről:

Ádámnak kisebb nyaki zúzódása van, egyébként minden rendben van, hála Istennek

– mondta, hozzátéve, hogy Szalai vasárnapra is pihenőt vett ki és egyelőre nem tudni, hogy kedden, a Hertha ellen pályára léphet-e majd a támadó.