Illés Fanni a természetes szépségért kampányol

Illés Fanni hazánk egyik legsikeresebb paralimpikon úszója: kétszeres Európai-bajnoki bronzérmes, világbajnoki 5. helyezett, emellett pedig a pekingi és a londoni olimpián is szépen teljesített. A fiatal úszónő ezúttal egy egészen más szerepkörben mutatkozott be: Liluval és Malek Andreával közösen állt Éder Krisztián kamerája elé.

illes_fanni_fotozasIllés Fanni amellett, hogy kiváló sportoló, az élet többi területén is sikerrel állja meg a helyét: szeptembertől az ELTE szociális munka szakán kezdi meg tanulmányait, mivel szívén viseli a fogyatékkal élők sorsát, és később is ezen a területen helyezkedne el. Emellett közel áll hozzá a gyermek- és állatvédelem, tavaly pedig szépségkirálynőnek választották a Miss Colours kerekesszékes szépségversenyen. A paralimpikon úszó most egy őssejtes kozmetikai termékcsalád őszi kampányában vállalt szerepet: a nők természetes, lélekből fakadó szépségét kiemelve először mutatta meg arcát minimális sminkben és retusálás nélkül.

illesfanni

Illés Fanninak a riói olimpiára készülve a medencében kezdődnek a reggelei. „Több mint 10 éve rendszeresen sportolok. A szoros időbeosztásom miatt kevés időm marad szépítkezni, de még ha ki is sminkelem magam, akkor is lefolyik rólam minden már a vízbeugráskor” – kezdte nevetve a sportoló. „Sosem voltam a sok smink híve, a szüleim így neveltek, ezért kifejezetten örülök az FS kozmetikai termékcsalád kampányának, amely a természetes szépségre épít. A belső értékek számítanak igazán, a külső esetében pedig az a legfontosabb, hogy megmutassa, és ne elfedje az ember igazi énjét” – mondta el a sportoló.

illes_fanni_werk

 Illés Fanni nemcsak sportolóként ért el rendkívüli sikereket. „Mivel lábak nélkül és hét ujjal születtem, sokáig azt gondoltam, egy életre el van rontva a szépségem, a lelkem mélyén azonban mindig is kíváncsi voltam rá, lesz-e majd olyan ember, aki meglátja a bennem rejlő értékeket” – árulta el Illés Fanni, akire természetesen rátalált a szerelem.

haromdiva

Fanni a természetes szépséget hangsúlyozó kampányban két gyönyörű hölggyel: Liluval és Malek Andreával állt Éder Krisztián kamerái elé. A New Yorkba készülő fotósnak ez az utolsó nagy munkája utazás előtt.