Eddig is sejtettük, de most már tudományosan megalapozottan is kijelenthetjük: a magány megrövidíti az életet.
A magányosság kellemetlen érzése szubjektív. A kutatók azt tapasztalták, hogy a magányosság nem függ attól az időmennyiségtől, amit valaki másokkal vagy egyedül tölt. Inkább a kapcsolatok minősége, semmint a mennyisége a meghatározó. A magányos ember úgy érzi, hogy mások nem értik meg őt, és úgy gondolja, hogy nincsenek igazán jelentős kapcsolatai.
Egy tavalyi tanulmány szerzői azt találták, hogy társadalmi elszigeteltség betegségek és a korai halál rizikófaktora. Egy több tanulmányalapján nemrég készült áttekintés azt állítja, hogy a társas kapcsolatok hiánya ugyanolyan kockázati tényezőt jelent a korai halál szempontjából, mint amilyet egyes fizikális jelzők, például az elhízás.
A magányosság számos fizikális egészségügyi probléma rizikófaktora is az alvászavaroktól és a demenciától kezdve a csökkent szívteljesítményig.
Egyes emberek biológiailag hajlamosabbak, hogy magányosnak érezzék magukat. Az ikertanulmányokból kiderült, hogy a magányosság – legalábbis részben – örökölhető.
Egy tanulmányban megvizsgálták a magányosság kezelését célzó különféle módszerek hatékonyságát. Az eredmények azt mutatják, hogy azok a kezelések, amelyek a másokkal szembeni negatív gondolatok megváltoztatását célozzák hatékonyabbak, mint azok, amelyek lehetőségeket adnak a társas interakcióra.
A magányossággal való megbirkózás másik ígéretes módja, ha igyekszünk javítani a kapcsolataink minőségét, különösen azzal, hogy bensőséges kapcsolatot teremtünk a körülöttünk lévőkkel.
A teljes cikket a magányosságról az origo.hu oldalán olvashatja.
