Ilyen még nem volt: 3-0-s a Sparks!

Rangadót nyert a Dabas, a Boda megszerezte első pontjait, a Győr továbbra is szerzett pontok nélkül maradt a FEZEN Divízió II-ben.

Az elmúlt hétvégén két meccsen sima győzelem született, egyen pedig a várt izgalmakat kaptuk.13313673_10206273249142384_491710205_o

Nemcsak a csapatok, de a szurkolók is rághatták a körmüket a Dabas Sparks-Szombathely Crushers találkozón. Az első negyedben a Szikrák még nem tündököltek annyira, Bíró Krisztián két field goalt szerzett, amelyre Hasznos Sebastian kontrázott rá egy futott touchdownnal és ezzel kialakította a félidei állást. A Dabas a harmadik negyedben lógott meg, először a válogatott Danku Dávid megiramodása hozott Sparks TD-t, majd Bíró Krisztián 25 yardos elkapásával és az ezt követő extrájával növelték előnyüket a hazaiak. Az utolsó játékrészre fordulva úgy tűnt, ezzel el is döntötte a Pest megyei együttes az összecsapást, mielőtt Németh Barnabás egy TD-elkapást követően izgalmassá tette a végét. Orsós Attila egypontosával már csak 6 pontos volt a távolság a két csapat között, azonban fordítani nem tudott a Szombathely, 19-13-ra győzött a Sparks és 3-0-ra módosította mutatóját az alapszakaszban. A Dabas egyébként június 5-én Cserkeszőlőre látogat, hogy megmérkőzzön a Gladiators 2-vel, a Szombathely Crushers-nek viszont már nem maradt meccse az alapszakaszban, így várhatja, hogy kit kap a wild card körben.

Fotók: Jeszenszky Anna

Dabas Sparks-Szombathely Crushers 19-13 (6-6, 0-0, 13-0, 0-7)
Pontszerzők: Bíró Krisztián, Danku Dávid 1-1TD, Bíró Krisztián 2 FG és 1 XP, illetve Hasznos Sebastian, Németh Barnabás 1-1 TD.

Bíró Krisztián, a Dabas Sparks vezetőedzője: Ismét nagyon büszke vagyok a csapatra, mert egy nagyon nehéz mérkőzést sikerült megnyernünk. A defense-ünk idei legjobb játékát nyújtotta és az első pillanattól az utolsóig száz százalékon pörgött, koncentrált és betartotta a taktikát. Bár offense-ben akadtak pontatlanságok az első félidőben, de a másodikban a jobb koncentrálásnak köszönhetően már TD-ket is tudtunk szerezni. Óriásit küzdött végig az egész csapat és ennek meg is lett az eredménye! Kemény meccs volt, de nagyon sportszerű is. A két csapatnak mindössze 3 sárga zászlója volt, ami nemcsak a játékosokat dicséri, hanem a játékvezetőket is, hogy feleslegesen nem fújták szét a meccset. Nagyon meleg volt és ez a negyedik negyedre meg is látszott rajtunk, de ennek ellenére elégedett vagyok a mutatott játékkal. A sorsolásnak köszönhetően mindössze 5 napunk van felkészülni a Gladiators 2 ellen, úgyhogy csak előre tekintünk és a következő feladattal foglalkozunk!

Gildo Nator, a Szombathely Crushers vezetőedzője: Egy kicsit nehéz helyzetben voltunk a találkozó előtt. Többen hiányoztak a defense-ből, viszont voltak, akik visszatértek, így a két héttel ezelőtti meccshez képest más csapattal álltunk ki. Az újoncokat viszont meg kell dicsérnem, mert ismét jó meccset hagytak maguk mögött. A Sparks jól és sportszerűen játszott. Eléggé szórakoztató találkozó volt, mert rengeteg látványos playt láthattunk. Viszont megint egy labdabirtoklásnyi volt a vereségünk. A rájátszásban tovább kell harcolnunk, ha a döntőbe akarunk jutni.

 

Szoros meccsen Lions-siker

Talán a MEAFC Lions volt az egyik legpechesebb csapat a Divízió II-ben. Legalábbis az elmúlt hétvégéig.WP_20160529_17_36_25_Pro

Az Oroszlánok az elmúlt két meccsükön kikaptak a Sparks-tól és a Gladiators 2-től is, de ezeken a találkozókon kezükben volt a siker. Az eddig nyeretlen és több száz kilométert utazó Győr Sharks 2 ellen jó esélyük volt a diadalra, habár a meccs eleje nem úgy alakult, ahogy a hazaiak szerették volna. A remekül védekező Győr ugyanis tartotta magát egészen a második negyedig. Ezúttal is a futások domináltak a miskolciaknál, ám a második játékrészben puntvisszahordásból volt eredményes a Lions. Mogyorósi Balázs kezében landolt a labda, aki meg sem állt az end zone-ig. A harmadik negyedben megduplázták előnyüket a borsodiak Tóth Péter futásával, Kormos Sándor pedig mindkét TD után bevágta az extrát. Az utolsó játékrészben pedig már nem volt újabb pontszerzés, 14-0-val a MEAFC Lions története első Divízió II-es sikerét érte el. Az Oroszlánok június 4-én folytatják a bajnokságban, mégpedig a Budapest Eagles vendégeként, a Cápák pedig a Fehérvár Enthroners-el találkoznak egy nappal később.

Fotó: MEAFC Lions

MEAFC Lions-Győr Sharks 2 14-0 (0-0, 7-0, 7-0, 0-0)
Pontszerzők: Mogyorósi Balázs, Tóth Péter 1-1 TD.

Molnár Norbert a MEAFC Lions szakosztályvezetője: Egy nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl, ahol a védelemnek sikerült hatástalanítania a Sharks 2 támadójátékát, a speciális csapatrész nem követett el végzetes hibát, sőt sikerült egy puntot TD-re visszahordanunk, a támadók pedig a győzelemhez elegendő pontot gyártottak. Az előző két mérkőzésen is megvolt az esélyünk a sikerre, de nem tudtunk élni vele, most megszereztük csapatunk első divízió II-es győzelmét. Emellett ha jók a számításaim, a következő mérkőzésünk eredményétől függetlenül 6. helyen bejutottunk a rájátszásba, köszönhetően a korábbi szoros mérkőzéseknek. Több olyan újonc játékosunk volt, aki először lépett a pályára, és biztató volt a teljesítményük, erre még a későbbiekben tudunk építeni. Szeretném megköszönni a Sharks 2-nek, a sportszerű küzdelmet, és hogy kis létszámmal is ilyen hosszú utat megtettek.

Vorholt Viktor, a Győr Sharks 2 edzője: A terveink szerint már körülbelül 35 fős utazókeretünknek kellene lennie. Ahogy elöljáróban mondtam, ismét sok újonccal álltunk ki. Vannak bizakodásra okot adó jelek, de ez valószínűleg a junior szezonban lesz érzékelhető. Feltéve, hogy a srácoknak kitart nyáron a lelkesedése.

 

Mindkét oldalon megtört egy rossz sorozat

Két nyeretlen együttes csapott össze Szabadszentkirályon, a Boda Troopers-Jászberény Wolverines találkozón. De vajon miért tört meg mindkét alakulatnál egy rossz sorozat, hiszen csak egyikük szerezhetett győzelmet?351

A Rozsomákok foghíjasan, de nagy lelkesedéssel és szívvel léptek pályára, mindenképp szerették volna megragadni az utolsó szalmaszálat, hogy bejussanak a rájátszásba. Az első félidő még izgalmasan alakult. Kovács Levente két futott touchdownjával vezetett a Jászberény, a másodiknál Bábosik Dénes egy kétpontost is összehozott. És jött a történelmi pillanat, ugyanis a Troopers megszerezte története első touchdownját a Divízió II-ben irányítójuk, Kocsis Csaba révén. Így tartották életben győzelmi esélyeiket is. A második félidőben viszont a Wolverines dominált és magabiztosan megnyerte a találkozót. Viszont minden maradék pont a harmadik negyedben született, Tamás Gergő 40 yardos interception return TD-jével kezdődött a pontzuhatag, majd Nagy-György Tamás futott egy TD-t, amit egy jászberényi safety követett, végül pedig Barta P. Márk kapott el egy Bábosik-passzt. Az eredmény 37-6 lett, simán nyert a Wolverines, viszont a Troopers megszerezte első pontjait és idén új tapasztalatokkal gazdagodott. Mindkét gárdának ez volt az utolsó idei meccse az alapszakaszban, de egyiküknek sem sikerült bejutnia a rájátszásba.

Fotó: Muik Jázmin

Boda Troopers-Jászberény Wolverines 6-37 (0-7, 6-8, 0-22, 0-0)
Pontszerzők: Kocsis Csaba 1 TD, illetve Kovács Levente 2 TD, Tamás Gergő, Nagy-György Tamás, Barta P. Márk 1-1 TD, Nagy-György Tamás 1 S, Bábosik Dénes 2 PT, Magyar Balázs 3 XP.

Nagy Gábor, a Boda Troopers vezetőedzője: Végre sikerült megszereznünk az első pontjainkat, aminek természetesen nagyon örültünk, viszont nagyon keserű számunkra ez a vereség. Sokkal több volt a csapatban annál, mint amit az eredmény tükröz, de a szorosabb meccset az egyéni hibáink meggátolták. Rossz döntések sorozata gátolt minket abban, hogy a maximumot hozzuk ki magunkból, amit a megfelelő kondíció hiányára tudok visszavezetni. Egy kőkemény, hosszú offseason vár a fiúkra, ezt garantálhatom. Gratulálunk a Jászberény csapatának, egy végtelenül szimpatikus, szívós gárdát ismerhettünk meg bennük, ilyen körülmények között ilyen kevés játékossal győzni bravúros teljesítmény volt.

Balogh Kornél, a Jászberény Wolverines vezetőedzője:A Boda egy rendkívül szimpatikus csapat, akik rutintalanságuk miatt voltak idén hátrányban a mezőnnyel szemben, de 1-2 év és nagyon jó játékosokat adhatnak a haza sportágnak. Szívből gratulálunk nekik a történelmi ELSŐ TD-hez! Kis lépésekből lesznek a nagy mérföldkövek! Jó iramú, kiélezett mérkőzés volt, ahol minimális létszámmal, több poszton végigjátszva szerezték meg a győzelmet a fiaim. Olyan, aki eredetileg is a támadó sorban szerepel, most nem is szerzett TD-t. Ha ki kellene emelnem valakit, akkor az a 18 jelen lévő játékos volt. Próbálja meg valaki ezt utánunk csinálni egy szezonon keresztül. És a rájátszásra is meg lenne még az esélyünk, ha nincs egy új szabály, ami a kozmetikára épül…..egy hét múlva okosabbak leszünk. 

Forrás: http://mafsz.org – RSS