Íme, a Komjádi Kupa menetrendje

A szövetség ismertette a legrangosabb utánpótlás kupa nyolcaddöntőjének párosítását.

A járványhelyzet a legrangosabb utánpótlás kupát is átírja – áll a szövetség oldalán. a honlapnak Cseh Sándor, az UP-bizottság általános sportszakmai igazgatója elmondta, háromfordulós Komjádi Béla Kupát rendeznek, amelyben végig vaksorsolást alkalmaznak. Kiemelte a legfontosabb tudnivalókat:
– a sorozatban a 16 ob I-es csapat vesz részt
– 1998-ban vagy annál később született magyar játékosok játszhatnak csak a sorozatban
– a Magyar Vízilabda Szövetség arra kéri a pályaválasztó csapatokat, hogy a mérkőzéseket jó minőségben rögzítsék, és a felvételeket egy később megadott tárhelyre töltsék fel

A játéknapok:
1. forduló (nyolcaddöntő) – január 27.
2. forduló (negyeddöntő) – február 24.
3. forduló (négyes döntő) – március 20-21.

Az 1. forduló (nyolcaddöntő) sorsolása is megtörtént.
A párosítás:
FTC-OSC
Pécs-Szolnok
Debrecen-Szeged
Honvéd-Eger
BVSC-Miskolc
Szentes-Tatabánya
Vasas-Kaposvár
KSI-UVSE