Íme a Milan terve Lazeticcsel az új szezonban

Marko Lazetic, a klub téli szerzeménye az Inter elleni kupameccsen debütált a csapatban, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Milan meghozta a döntést a jövőjéről.

A 18 esztendős szerb csatár januárban 4 millió euróért érkezett a szerb élvonalban szereplő Crvena Zvezda együttesétől, miután Pietro Pellegri – aki Olivier Giroud és Zlatan Ibrahimovic mögött harmadik számú csatár volt a keretben – távozott és csatlakozott a Torinóhoz. Lazetic kedden csereként pályára lépve debütált a Milan játékosaként az Inter ellen az Olasz kupában. Ez volt az első meccse, ezen kívül néhány alkalommal a cserepadon ült, míg a Primavera csapatban három mérkőzésen játszott.

A Calciomercato beszámolója szerint a Milan vezetősége úgy döntött, hogy a következő szezonra kölcsönadja Lazeticet annak érdekében, hogy fejlődjön és tapasztalatot szerezzen profi szinten.

Egyelőre nem tudni, hogy a Serie A-ba vagy külföldre kerülhet, azonban a nyári kölcsönadása ésszerű döntésnek tűnik. A Milannál komoly változások jöhetnek csatárposzton, egyedül Olivier Giroud maradása tűnik szinte biztosnak, mivel 2023-ig érvényes szerződése van. Emellett Zlatan Ibrahimovicnak lejár a kontraktusa és még nem hozta meg a döntést a jövőjét illetően. Az utóbbi hónapokban felmerült Divock Origi érkezésének a lehetősége, valamint egy másik csatár is képbe kerülhet – különösen akkor, ha létrejön a tulajdonosváltás és nagyobb büdzséből gazdálkodhat a vezetőség a csapat megerősítése érdekében.

Érdekesség, hogy Lazetic lett minden idők első szerb nemzetiségű játékosa, aki bemutatkozott a Milanban. Emellett ő a 998. különböző játékos, aki hivatalos mérkőzésen magára öltötte a piros-fekete mezt a klub eddigi történetében.