Indul az Euro Kupa – Kassára és Splitre figyelünk

általanos kép0123

Két magyar csapat is megkezdi a küzdelmeket a másodikszámú európai kupaporondon. 

általanos kép0123

Négy csoportban, négy különböző helyszínen küzdenek a hétvégén az Euro Kupában a csapatok. A tizenöt együttesből a csoportok legjobb két helyzettje jut majd tovább.

A Ferencváros Splitbe utazik. Varga Zsolt együttese a házigazdák mellett a Bayer Uerdingen csapata ellen ugrik medencébe. A sorsolás nem túl barátságos, hiszen pénteken este és vasárnap délelőtt lesznek a zöld-fehérek meccsei. “Komoly hiányérzet maradt bennem tavaly. A legjobb négyben szeretnénk ott lenni.” – mondta a Fradi trénere pár nappal ezelőtt a Digi Sportban.

A BVSC Kassa felé vette az irányt. A vasutas együttes a szlovák csapat mellett a Kotorral és a Conottieri Napolival küzd meg.  “Szerencsére mindenki egészséges a csapatból, azt látom, nagyon motiváltak is a játékosaim. Már a tavalyi szezon végén lehetett érezni, hogy foglalkoztatja őket az európai indulás, most pedig már kezdenék is az első meccset. Reálisnak gondolom a továbblépést, ezen leszünk” – fogalmazott Märcz Tamás a BVSC mestere a waterpolo.hu-nak

Az Euro Kupa csoportjai:

A csoport (Aix en Provance): Montpellier (francia), Shturm (orosz), Pays S’aix Natation (francia), Mladost Zagreb (horvát)

B csoport (Split): POSK Split (horvát), FTC-PQS Waterpolo, Bayer Uerdingen (német)

C csoport (Kassa): BVSC-Zugló, Canottieri Napoli (olasz), Hornets Kosice (szlovák), Primorac Kotor (montenegrói)

D csoport (Nápoly): Posillipo Napoli (olasz), PSC Potsdam (német), CN Terrassa (spanyol), Kinef Kirishi (orosz)

Az Euro Kupa 1. selejtezőkörének magyaros programja:

Október 14., péntek:

19.30 Bayer Uerdingen-FTC PQS Waterpolo
18.00 BVSC-Zugló-Canottieri Napoli

Október 15., szombat:

19.30 Hornets Kosice-BVSC-Zugló

Október 16., vasárnap:

11.00 POSK Split-FTC PQS Waterpolo
11.00 BVSC-Zugló-Primorac Kotor

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS