Indulhat a vitatott nemű atléta a női számokban

A vitatott nemű dél-afrikai atléta, Caster Semenya ügyvédje bejelentette: a vizsgálatok alapján védence egyértelműen indulhat női versenyszámokban.

    A jogi képviselő egy szerdai televíziós adásban hangsúlyozta: Semenya orvosi stábja ellenőrizte a tavalyi világbajnokság után készült teszteredményeket, és azok szerint a futó női viadalokon szerepelhet. Hozzátette: a női 800 méter világbajnoka egyelőre nem akar szembehelyezkedni dél-afrikai (ASA) és a nemzetközi (IAAF) szövetséggel, ezért még kivár, ám a június 24-i zaragozai versenyen már rajthoz áll.

    A 19 esztendős Semenya nemiségével kapcsolatos vizsgálatok a tavaly augusztusi, berlini vb óta húzódnak, és az IAAF legutóbbi ígérete szerint június elején zárulnak le.

    Semenya már többször jelezte, jogtalannak és megalázónak tartja a nemzetközi szövetség akcióját, s ügyvédével arra készül, hogy jogi úton vesz elégtételt az őt ért sérelmekért. A futó ugyanakkor jogi képviselőjén keresztül írásos garanciát kért az IAAF-től, hogy az tartsa magát a júniusi határidőhöz.

    A tavalyi vb előtt mindössze három héttel, a semmiből feltűnt középtávfutó 1:56.72 perces, kiváló idővel nyerte a női 800-at Berlinben. Férfias külseje, mély hangja miatt azonban felmerült a gyanú, hogy esetleg hermafrodita, így a nemzetközi szövetség augusztus 19-én elvégeztette a nemi vizsgálatot. Később kiderült, hogy a dél-afrikaiak már a vb előtt ellenőrizték Semenyát, és eltanácsolták az indulástól.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.