Ingyen igazolna az NB I-be a balhéba keveredett román játékos – így áll az ügye

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Dinamo Bukarest 27 éves védője, Steliano Filip Mezőkövesden folytathatja pályafutását. A román játékos jelezte is távozási szándékát, de a klub vezetése nem hajlandó ingyen elengedni a játékost.

– A 7-szeres válogatott Filip szóban már megegyezett a Mezőkövesd csapatával, de a magyarok közölték vele, hogy egyetlen eurót sem fizetnek érte  számol be saját oldalán a román újságíró, Emanuel Rosu. Mivel a bukarestiek anyagi problémákkal küzdenek, ezért a klubvezetés csak átigazolási díj ellenében engedné el a játékost.

– Úgy tűnik, Filipnek olyan nagy a vágya, hogy elhagyja a Dinamót, hogy hajlandó lemondani az utolsó két havi béréről csak azért, hogy szabadon igazolható legyen ezt már a doardinamo.ro írja. A balbekk egyébként havi 8000 eurós fizetésével a román fővárosi gárda egyik legjobban fizetett labdarúgójának számít, azonban az elmúlt év utolsó három bajnokiján – egy konfliktus miatt – már nem került be csapata keretébe.

A játékos és a klub viszonya akkor romlott meg, amikor Filipet a bukaresti drukkerek megvádolták azzal, hogy szervezkedett Mircea Rednic – korábbi vezetőedző – eltávolítása érdekében. Filip azóta nem is edzett a csapattal és minél előbb távozna a román liga 15. helyén telelő gárdától.

Már pörögnek a piacon az NB I-es csapatok – átigazolási körkép