Inter-Milan 1-0: Játékos statisztikák

A Milan 1-0-ra kikapott az Inter elleni városi rangadón a Serie A 21. fordulójában. Egy cikk erejéig összegyűjtöttük a legfőbb statisztikákat a mérkőzésről.

A Milan visszacsúszott a hatodik helyre a Serie A tabelláján az Atalantával azonos pontszámban, a mérleg 21 meccsen 38 szerzett pont, valamint 11 győzelem, 5 döntetlen és 5 vereség. Ezen kívül a rúgott gólok száma 37, míg a kapott góloké 30.

Stefano Pioli együttese a legutóbbi 5 bajnoki mérkőzésén a megszerezhető 15 pontból mindössze 2 pontot gyűjtött. Három vereség (Lazio-Milan 4-0, Milan-Sassuolo 2-5, Inter-Milan 1-0) mellett két döntetlen (Milan-Roma 2-2, Lecce-Milan 2-2) született. Ebben az időszakban ennél kevesebb pontot csak a Cremonese és a Sampdoria szerzett az egész olasz élvonalban.

A Milan a legutóbbi 4 tétmérkőzését elveszítette, amire legutóbb 6 évvel ezelőtt, 2017 januárja és februárja között volt példa Vincenzo Montella irányítása alatt.

58 percet kellett várni a Milan első kapura lövési próbálkozására az Inter elleni derbin.

Az Inter az olasz bajnokságban közel két év után, pontosan 714 napot követően tudta legyőzni a Milant. Az előző idényben a 2021 novemberi 1-1-es döntetlen mellett 2022 februárjában 2-1-re nyert a Rossoneri, míg ősszel 3-2-es győzelem született. Pioli együttese ezt megelőzően 2021 februárjában veszített milánói derbit a Serie A-ban.

Malick Thiaw közel három hónap után lépett pályára újra a Milanban tétmeccsen. A 21 esztendős középhátvéd az Inter elleni bajnokin csereként kapott lehetőséget és bő 20 percet töltött a pályán. Thiaw-nak ez volt az ötödik meccse a Milanban a tavaly nyári érkezése óta.

Sandro Tonali nevéhez fűződött a legtöbb futómennyiség a meccsen.

MECCS STATISZTIKÁK:

64% LABDABIRTOKLÁS 36%
15 LÖVÉSI KÍSÉRLET 4
4 KAPUT ELTALÁLÓ LÖVÉSEK 0
1 GÓLOK 0
6 KAPUT NEM TALÁLÓ LÖVÉSEK 4
5 BLOKKOLT LÖVÉSEK 0
0 KAPUFA 0
479 PONTOS PASSZOK 243
84% PASSZPONTOSSÁG 74%
8 SZÖGLET 0
2 LES 1
0 VÉDÉS 3
13 SZABÁLYTALANSÁG 14
2 SÁRGA LAP 5
0 PIROS LAP 0

JÁTÉKOS STATISZTIKÁK:

JÁTÉKOS JP L CS SZ SP % KP MP MF HI
TATARUSANU 90 20 69 22(13)
KALULU 90 1(1) 1 36 72 4(2) 3(0) 5(0)
KJAER 86 38 86 2(1) 5(4)
GABBIA 70 2 25 81 3(2) 3(3) 6(4)
CALABRIA 55 1 3 60 3(1) 1(0) 2(1)
MESSIAS 45 1(1) 5 71 6(2) 2(1)
TONALI 90 2 19 70 9(4) 6(3)
KRUNIC 90 2 21 78 8(4) 2(1) 3(1)
HERNANDEZ 90 1(0) 1(0) 15 60 1 5(3) 1(1) 3(0)
GIROUD 90 2(0) 1(0) 1 13 65 5(1) 9(3)
ORIGI 55 2(1) 4 80 6(2)
BRAHIM 45 1(0) 1(1) 1 15 83 5(3) 2(0)
REBIC 4 1 50 1(0) 1(1)
LEAO 35 2(2) 10 77 1 4(2) 1(1)
THIAW 20 1(0) 9 69 2(1) 3(3) 1(0)
SAELEMAEKERS 35 1(0) 9 82 4(1) 2(2) 1(1)

jelmagyarázat: JP – játékperc | L – összes lövési kísérlet(kaput eltaláló lövés) | GP – gólpassz | CS – összes kísérlet(sikeres csel) | SZ – szerelések | SP – sikeres passzok | P% – passzpontosság | KP – kulcspassz | MP – összes földi párharc(megnyert földi párharc) | MF – összes fejpárbaj(megnyert fejpárbaj) | HI – hosszú indítás

LEGTÖBB MEGTETT KM:

  1. TONALI – 11,80 KM
  2. KRUNIC – 11,32 KM
  3. KALULU – 11,04 KM
  4. HERNÁNDEZ – 10,34 KM
  5. GIROUD – 9,91 KM

LEGGYORSABB SPRINTSEBESSÉG:

  1. ORIGI – 33,03 KM/H
  2. TONALI – 32,86 KM/H
  3. CALABRIA – 32,06 KM/H
  4. HERNÁNDEZ – 30,93 KM/H
  5. LEAO – 30,72 KM/H

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA ÉS JEGYZŐKÖNYVE ITT MEGTEKINTHETŐ