Interjú Szűcs Barnabással

szucsbarnabas1.jpg

Egy bevásárlóközpont kávézójában találkoztam Szűcs Barnabással, a jelenkori magyar thai-boksz egyik legnagyobb ígéretével.

Találkozónk apropója a január 26-ai, hollandiai Zuphten városában sorra kerülő Klash gála sorozat, ahol Barna nem kisebb névvel, mint az Aerts team-hez tartozó William Dienderrel fog megmérkőzni.

Először is Barna vagy Barnabás néven szólítsalak?
Barnabásként vagyok anyakönyvezve, de itt Pesten mindenki Barnának szólít, ezért rád bízom a választást, manapság mindkettőre hallgatok.
Hogy érted azt, hogy itt Pesten. Ezek szerint nem a fővárosban születtél.
Nem. Erdélyi születésű vagyok, pontosabban Szatmárnémetiben láttam meg a napvilágot, ma is ott élek.

Ha már itt tartunk, muszáj megkérdeznem, magyarnak vagy inkább románnak tartod magad?
Abszolút magyarnak, vagy pontosabban fogalmazva erdélyi magyarnak, bár ha visszagondolok az elmúlt meccseimre voltam én már ez is az is. Maradjunk annyiban, hogy a szívemben mindig magyarországot tekintettem a hazámnak.

Hol és mikor kezdtél el küzdősporttal foglalkozni? Úgy értem azonnal a thai-boksz érdekelt, vagy kipróbáltad magad más stílusokban is.
2000-ben kezdtem el az edzéseket még Erdélyben. Nálunk a thai-boksz, mint sportág nem egy kiforrott dolog, így lehetőség híján a helyi kyokushinkai klubban ismerkedtem a küzdősport alapjaival, de mindig szerettem volna olyan stílusban kipróbálni magam, ahol fejre is lehet ütni.

Hogy ebből thai-boksz?
Hát igen, ez egy érdekes történet. Elég gyorsan fejlődtem a kyo-ban, számos tornán indultam Romániában, de a kevés versenyzési lehetőség miatt 2003-ban úgy döntöttem kipróbálom magam Magyarországon. Interneten kezdtem keresgélni budapesti klubok után, így találtam rá sensei Kalmár Árpádra, és így találtam rá Rehák Györgyre is. Tulajdonképpen az ölembe pottyant a thai-boksz, hiszen éppen kyo edzésre igyekeztem, csak sajnos (vagy szerencsére) elnéztem az időpontot és véletlenül egy thai-boksz edzés kellős közepén találtam magam.

Ezek szerint a sors úgy akarta, hogy muay-thai harcos váljék belőled. Nem bántad meg?
A kyo-t is nagyon szeretem, sok hasonlóság van a két sportág között, de úgy érzem a thai-boksz jobban fekszik nekem. Tulajdonképpen mindig ezt kerestem. Egy véletlen folytán találtam rá, amiért hálás vagyok a sorsnak. Kis ideig párhuzamosan versenyeztem mindkét műfajban, de ma már csak a thai-bokszal foglalkozom.

Ha jól számolom szűk hét éve foglalkozol küzdősporttal, és máris több versenyen vettél részt, mint mások egész életükben. Hogy sikerült ilyen gyorsan „A” kategóriás versenyzővé válnod?
Mindenekelőtt sok szorgalommal és kitartással. Minden versenyen elindultam, ahol lehetőségem nyílt rá, így viszonylag gyorsan fejlődtem.

Hogyan készülsz fel a mérkőzéseidre?
Nem könnyű a helyzet. Amikor tudok Magyarországra jövök. Természetesen Rehák György segít a felkészülésben, sokat tanulok tőle. Általában havonta egy-két alkalommal jutok el Budapestre a Re-gym-be, akkor annyit dolgozunk együtt amennyit csak lehet, majd Gyuri elmondja otthon milyen technikákra fektessek nagyobb hangsúlyt. Szerencsére Szatmárnémetiben van egy kis termünk, ahol pár sráccal együtt tudok gyakorolni. Egyébként tavaly sajnos nem sikerült annyit edzenem Budapesten, mint szerettük volna, de idén úgy néz ki több lehetőségünk lesz.

Számos nagynevű ellenfeled volt már a szorítóban. A közelmúltban az Eurosporton is közvetített mérkőzésen a Román bajnokot Florin Vintillát győzted le pontozással, ráadásul „hazai” közönség előtt. Gondolom ezután megnőtt utánad az érdeklődés?
Igen, mindenképpen. Valóban az a mérkőzés fordulópontot jelentett pályafutásomban, valószinüleg annak a győzelemnek köszönhetem, hogy most olyan gálán küzdhetek, ahol Albert Kraus és Alviar Lima is fellép.

Sőt! Ellenfeled se akárki, hiszen William Diender neve igencsak jól cseng a nemzetközi thai-boksz berkeiben. Úgy gondolom eddigi pályafutásod legnagyobb megmérettetésére készülsz.
Ez valóban így van. Eredetileg nem Diender lett volna az ellenfelem, hanem egy „kisebb” név Oli Koch, de kb két hete kaptuk az információt, hogy Koch nem tud kiállni, így került képbe Diender.

Mennyiben változtatta meg a felkészülésedet az új ellenfél?
Tulajdonképpen semmiben. Koch és Diender ugyanazt a Holland iskolát képviselik. Ami azt jelenti dinamikusak és pontosak kézzel, bár utóbbinak a lábtechnikája is erős és képzett.
Diender egy magasabb szint, de a felkészülésem jól sikerült, a súlyomat (72.5 kg) viszonylag könnyedén hoztam, úgy érzem felkészülten várom a találkozót.

Megítélésed szerint mik az előnyeid és mik a hátrányaid?
Eddig általában a láb és térd technikákat részesítettem előnybe, de a mostani felkészülésembe sokat foglalkoztunk a kezemmel is. Főleg a balegyeneseim kivitelezésén próbáltunk csiszolni, nehogy egy keresztbeveréssel meglepjenek.

Mi viszont azt kívánjuk legyen meglepetés a szombati gálán, mondjuk úgy, hogy a harmadik menetben kiütöd a Holland srácot és elhozod a serleget.
Köszönöm szépen! Ígérem mindent megteszek ennek érdekében, bár ha pontozással nyerek, azt hiszem akkor is nagyon boldog leszek.

Kovács Tamás
www.budopest.hu