Irigykednek és választ keresnek a románok: „Mit tegyünk, hogy elérjük a magyarok szintjét?”

Az elmúlt napokban a román sajtó is elismerően írt a magyar válogatottról, amely kis híján továbbjutott az Európa-bajnokság halálcsoportjából a Portugália, a Franciaország és a Németország elleni találkozókat követően, de végül két ponttal a kvartett utolsó helyén végzett. A digisport.ro egyik legfrissebb cikkében arra keresi a választ, “Mire van szükségünk ahhoz, hogy elérjük Magyarország szintjét labdarúgásban?”. A portálnak az FC Botosani tulajdonosa, Valeriu Iftime próbálja meg megadni a választ.

– Nem szeretnék nagyon mély filozófiába bocsátkozni, de a dolgok nagyon bonyolultak. A Hagi Akadémiáról azonban mindenképp példát vehetünk, hiszen az európai szintű. Viszont az ott lévő legjobb játékosok sem olyan jók, mintha meccsről meccsre Olaszországban, Angliában, Németországban vagy Spanyolországban játszanának – mondta Iftime.

Az FC Botoșani tulajdonosa szerint azáltal is rengeteg tehetséges gyereket sikerült elveszíteniük, hogy rengeteg román család, számítása szerint közel kétmillióan a jobb megélhetés reményében külföldre költöztek.

– Nem tudom, hogy csak ez lenne-e a magyarázat, de biztos vagyok benne, hogy ez is egy kis része a problémának. Nem hibáztathatjuk a szövetséget, és nem hiszem, hogy bárkire is rámutathatunk, hogy ő a bűnös. Vagy akkor mindannyian együtt vagyunk bűnösök. Vannak olyan gyerekek az iskolákban, akik ultraprofik, de sajnos nem európai szintűek – zárta Iftime a digisport.ro számára.

A cikkben megjegyzik még, hogy a gsp.ro szerint a Magyar Labdarúgó Szövetség költségvetése meghaladja a 150 millió eurót, míg a román szövetség költségvetése 18-19 millió euró körül mozog.