ISL: győztest hirdettek Las Vegasban

Az Energy Standard csapata nyerte az első alkalommal kiírt Nemzetközi Úszóliga (ISL) küzdelmeit, miután a hétvégi, Las Vegasban rendezett döntőben diadalmaskodott.

A kétnapos eseményen két világcsúcs is született a 25 méteres medencében: az amerikai Caeleb Dressel 50 méter gyorson 20.24 másodperces idővel a francia Florent Manaudou 2014-es idejét (20.26) adta át a múltnak, míg 400 méter vegyesen a japán Szeto Daija 3:54.81 perccel az amerikai Ryan Lochte 2010 óta fennállt rekordját (3:55.50) javította meg.

A viadalt a Chad Le Clos és Sarah Sjöström vezette Energy Standard nyerte, a második helyen a London Roar végzett, amelynek keretében két magyar, Kapás Boglárka és Bernek Péter szerepelt, a kaszinóvárosban csak előbbi indult. A harmadik a Cali Condors, a negyedik az Los Angeles Current lett.

Az ISL döntőjébe a két-két legjobb amerikai és európai csapat jutott be. Hosszú Katinka együttese, az Iron a legtöbb magyar versenyzővel vett részt a sorozatban, melynek egyik viadalát a budapesti Duna Arénában rendezték.

Az ISL-sorozat állomásain egyszerre négy csapat küzdött egymással, a lebonyolítás szerint minden csapatból – együttesenként 12 férfi és 12 női úszó vehetett részt egy viadalon. Egy számban klubonként két úszó versenyzett, a helyezések alapján pontokat kaptak a csapatok, így alakult ki a végső sorrend. Az egyéni számokban 9, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot lehetett szerezni, míg a váltók dupla szorzóval jártak, az úgynevezett csillagszóró futamban – amelyben az 50 méter gyorsot egymás után háromszor kell leúszniuk a versenyzőknek, de mindegyik végé feleződik a mezőny – pedig akár triplázni is lehetett.

(MTI-uszosport.hu)

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS