Ismert a Milan első felkészülési meccse

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy július közepén felkészülési mérkőzést játszik az FC Köln együttesével.

Július elején kezdődik a felkészülés a 2022/2023-as idényre Milanellóban. A csapat nagy lelkesedéssel vághat neki az új szezonnak, hiszen bajnoki címvédő lesz a Serie A-ban. Az ilyenkor szokásos menetrendnek megfelelően a Rossoneri számos felkészülési meccset fog vívni és most kiderült, hogy melyik lesz az első.

A klub bejelentette, hogy részt vesz a 2022-es Telekom kupán és ennek keretében július 16-án, szombaton a német élvonalban szereplő FC Köln ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen. A német alakulat az aktuális idényben a Konferencia Liga-indulást érő hetedik helyen végzett a Bundesligában, a mérlege 34 meccsen 14 győzelem, 10 döntetlen, 10 vereség, továbbá 52 szerzett pont volt.

Az összecsapást 19:00 kezdettel rendezik az 50 ezer néző befogadására alkalmas kölni Rhein Energie Stadionban. Ez lesz a Milan első nyári felkészülési mérkőzése. A többi meccset és a pontos menetrendet az elkövetkező hetekben fogják közölni.

A klub tájékoztatása szerint június 14-én kezdődik az általános jegyértékesítés a Köln elleni meccsre, míg május 31-től a Köln bérletesei válthatlan belépőt a meccsre.