Ismét BL-mérkőzések várnak a Ferencvárosra

A magyar bajnok keddtől Hollandiában szerepel az UEFA Női Bajnokok Ligája selejtezőjében, ahol a nyitónapon a házigazda, főesélyes Twente Vrouwen, csütörtökön a török Konak Belediyespor, vasárnap pedig a máltai Hibernians lesz ellenfele.

A Ferencváros női labdarúgócsapata tavaly debütált a Bajnokok Ligájában, és miután idén tavasszal megvédte magyar bajnoki címét, jövő héten ismét pályára léphet a rangos nemzetközi kupasorozat selejtezőjében. A tavalyi és az idei BL-szereplésben közös, hogy a zöld-fehérek legnagyobb riválisa a holland Twente lesz, amely házigazdaként nagy esélyese a továbbjutást érő első hely megszerzésének. A lebonyolítás nem változott, négyes minitornán érdekeltek a csapatok, s a kvartettek első helyezettjei jutnak a főtáblára.

Egy éve a hollandok 0-0-ás félidőt követően 2-0-ra nyertek a Fradi ellen, majd az egyenes kieséses szakaszban a német Bayern Münchenen is túljutottak, és a nyolcaddöntőben, a Barcelonával szemben estek ki a sorozatból. A Ferencváros tavaly megnyerte másik két csoportmérkőzését, de a második hely nem jelent továbbjutást a selejtezőből.

Dörnyei Balázs vezetőedző a hollandiai elutazás előtt elmondta: egy évvel több munka van a csapatban, mint tavaly, s bízik benne, hogy a fejlődés az együttes teljesítményében is meglátszik majd.
Ezzel együtt a továbbjutás kiharcolása jelentős bravúrnak számítana a magyar bajnoktól.

A Fradi két győzelemmel kezdte meg a Jet-Sol Liga küzdelmeit, az Astrát 3-0-ra, a Kókát 2-0-ra múlta felül. A holland bajnokság még nem kezdődött meg.

A Ferencváros heti programja:

Augusztus 23., kedd:

Twente-Ferencváros, 18.30

Augusztus 25., csütörtök:

Ferencváros-Konak, 18.30

Augusztus 28., vasárnap:

Hibernians-Ferencváros, 15.30

Forrás: www.mlsz.hu – RSS