Ismét BME siker született az egri Pneumobil versenyen

SimTech

2016. május 10. kedd, 10:43

Számos izgalmas csatát hozott a IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny, amelyet május 6-7-én rendeztek Egerben. A sűrített levegővel hajtott járművek seregszemléjén hat ország, negyvenhét csapata mérte össze tudását. A versenyen magyar siker született: az AVENTICS legjobb Pneumobilja díjat a Budapesti Műszaki Egyetem “Műszakik Kanóc Team” csapata nyerte, miután több kategóriában is élen végzett.

Kilenc évvel ezelőtt azzal a céllal indult útjára a verseny, hogy a hazai mérnökhallgatóknak játékos keretek között biztosítsanak gyakorlati lehetőséget a szervezők. Idén kilencedik alkalommal rendezték meg Egerben a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt május 6-7-én. A feladat tehát most is adott volt az egyetemek számára: sűrített levegővel hajtott járművet kellett tervezniük és építeniük a tavaszi megmérettetésre.

IMG_8491_resize

Ezúttal negyvenhét csapat kapott versenyengedélyt a szervezőktől, ennyi jármű volt ugyanis mozgásképes az árpilis 25-i videós szemlén. Idén először több jármű, – pontosan huszonkilenc -, érkezett határon túlról, de ennek ellenére a versenyek során mégis a magyar járművek teljesítménye volt a meghatározó.

Pénteken reggel a csapatok prezentációival kezdődött a versenyhétvége, a projekteket szakmai zsűri értékelte. Délután az ünnepélyes megnyitóra került sor, amit a szombati távolsági futam rajtsorrendjéről döntő előselejtező követett.

IMG_7119_resize

A másnapi versenyen ez a szám indította a napot, ahol egyből érezhető volt a  Budapesti Műszaki Egyetem “Műszakik Kanóc Team” csapatának dominanciája: 11.829 méteres teljesítményüket meg sem tudta közelíteni a második helyezett Pécsi Tudományegyetem “Pollroth” járműve, akik 9.854 méteren zártak. Harmadik leghosszabb távot a Kecskeméti Főiskola “Jok-Air” autója futotta, ők 8.775 métert tettek meg egy töltet sűrített levegővel, a szabályok szerinti 15 kilométeres átlagsebességet tartva.

Az ügyességi verseny során egy kibójázott pályán kellett három menet alatt minél gyorsabban teljesítenie a versenyzőknek. A kieséses előfutamok után ismét a “Műszakik Kanóc Team” bizonyult a legjobbnak, mögöttük egy másodperccel a “Jok-Air” ért célba, megelőzve a BME “Műszaki Kvadóc Team” négykerekűjét.

IMG_6798_resize

A gyorsulási számban egy 220 méter hosszú, kanyarral nehezített szakasz várt az egyetemistákra, melyen a Debreceni Egyetem – kifejezetten erre a számra épített – masinája diadalmaskodott. Másodikként a “Műszakik Kanóc Team” zárt, a dobogó harmadik fokára a Szegedi Tudományegyetem “Pepp-Air Team Szeged” léphetett.

Az összesített versenyt immáron három éve sorozatban a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói nyerték meg, a legjobb Pneumobil díjat a “Műszakik Kanóc Team” vehette át. Emellett díjazták a legeredetibb konstrukciót, a leginnovatívabb csapatot, a legnagyobb elért sebességet, a legjobb futóművet és a legszebb karosszériát is. A szeniorok esetében szintén a BME volt hallgatói hozták el az első díjat: a “Műszakik Popóc Team” nyerte a már diplomás mérnökök csatáját.

“Érdekes megfigyelni, hogy mennyit fejlődtek a járművek az elmúlt kilenc év során: amíg a hajtóanyag változatlan, a gépek megduplázták a megtehető távolságot és a végsebességet is. Ez azt mutatja, hogy megfelelő technológiával, óriási hatékonyságnövelésre lehetünk képesek a sűrített levegő használatában – mondta el Varga Mihály, a IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny főszervezője az eredményhirdetést követően. “A gyakorlati programnak az élményen túl munkaerő piaci tekintetben is komoly jelentősége van: tapasztalataink alapján ugyanis a résztvevő hallgatók nagy százalékát felkarolják az ipari gyártó cégek” – tette hozzá.

IMG_8465_resize

EREDMÉNYEK

Távolsági futam:

1. Műszakik Kanóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem) – 11829 méter

2. Pollroth (Pécsi Tudományegyetem) – 9854 méter

3. Jok-Air (Kecskeméti Főiskola) – 8775 méter

Ügyességi futam:

1. Műszakik Kanóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem) – 1:54.32

2. Jok-Air (Kecskeméti Főiskola) – 1:55.38

3. Műszakik Kvadóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem) – 1:58.00

Gyorsulási futam:

1. DE-PuffAIR (Debreceni Egyetem) – 21.873 s

2. Műszakik Kanóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem) – 22.316 s

3. Pepp-Air Team Szeged (Szegedi Tudományegyetem) – 23.067 s

DÍJAK

Legötletesebb konstrukció: Pepp-Air Team Szeged (Szegedi Tudományegyetem)

Leginnovatívabb csapat: Jok-Air (Kecskeméti Főiskola)

Legjobb futómű: Műszakik Kanóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem)

Legnagyobb sebesség: Műszakik Kvadóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem) – 51,07 km/óra

Legszebb karosszéria: DE-PuffAIR (Debreceni Egyetem)

A IX. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny győztes csapata:

Műszakik Kanóc Team (Budapesti Műszaki Egyetem)

Ihász Dániel (CSK), Dienes Alpár, Horváth Máté, Szabados István, 

Dr. Farkas Zsolt (felkészítő tanár)

Forrás: www.formula.hu – RSS