Ismét vízben a férfi válogatott

A Duna Arénában találkoztak a fiúk.

Fotó: MTI / archív

„Örülök, hogy van lehetőség újra együtt dolgozni a válogatottal. Megerőltető lesz ez a hét, de nem is baj. Egyeztettem a klubedzőkkel, hogy nagyjából milyen munka várható, és örömmel nyugtázták, hogy jó kemény hetünk lesz. Főleg az elején igyekezünk majd taktikai szempontból megnyomni a hetet, mert a szerb csapattal majd élesben fogunk gyakorolni az edzőmeccseken és a tétmeccsen is. Azt a kerethirdetés során lehetett látni, hogy vannak komoly hiányzóink, akik jelen pillanatban nem jöhetnek. A meghirdetett keretbő sérülés miatt Konarik Ákos nem lehet velünk, így húszan vagyunk: négy kapus és tizenhat mezőnyjátékos” – fogalmazott Märcz Tamás szövetségi kapitány az mvlsz.hu-nak.

Az edézesek majd a szerbek elleni szegedi meccs fogja zárni, mely uszodaavató is lesz egyben.

Férfiválogatott keret (2021. február 14-20.)
Kapusok: Lévai Márton (OSC), Kardos Gergely (Doua, francia), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Baksa Benedek (Eger), Burián Gergely (OSC), Bátori Bence (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Gyárfás Tamás (BVSC), Hárai Balázs (OSC), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szeged), Sedlmayer Tamás (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (FTC)