Itt a teljes 2016-os F1-es rajtrács

F1

2016. február 18. csütörtök, 10:57

Három újonc, három távozó, két visszatérő, nyolc futamgyőztes, száznyolcvan futamgyőzelem, öt világbajnok és tizenegy bajnoki cím. Az idei F1-es felállás minőségére sem lehet panasz.

Meglehetősen kevés mozgolódás zajlott a mezőnyben a két szezon között, hiszen a tavalyi tíz csapat közül nyolc egyáltalán nem változtatott pilótafelállásán. A másik kettő, a Renault és a Manor azonban a szervezeti átalakulások keretében mindkét 2015-ös versenyzőjét lecserélte. És érkezik ugyebár az újonc Haas, akiknek köszönhetően nő a mezőny létszáma, és akik közvetlenül vagy közvetve lehetővé tették két a tavalyi szezonból kimaradó pilóta, Esteban Gutierrez és Kevin Magnussen visszatérését.

Dppi_00115001_516

A 2015-ös Ausztrál Nagydíj rajtja

Három újoncot avatnak majd Melbourne-ben a GP2-bajnok Jolyon Palmer, a DTM-et tavaly megnyerő Pascal Wehrlein és Indonézia első pilótája, Rio Haryanto személyében.  

A mezőny átlagéletkora 26,7 év. A legidősebb továbbra is Kimi Raikkönen a maga 36 esztendejével, míg a legfiatalabb a finn élettapasztalatának csak felével rendelkező Max Verstappen, aki még mindig csak 18-at számlál.

Egy korábbi futamgyőztesnek, Pastor Maldonadónak nem maradt hely idénre, de a társaságban továbbra is jelen lesz öt világbajnok, akik összesen 11 címen osztoznak – ennél többet csak 2011-ben és 2012-ben számolhattunk össze, amikor jelenlétével még Michael Schumacher is növelte a mezőny színvonalát.

 

A 2016-os F1-es mezőny pilótafelállása:

Mercedes

Lewis Hamilton – Nico Rosberg

 

Ferrari

Sebastian Vettel – Kimi Raikkönen

 

Williams-Mercedes

Valtteri Bottas – Felipe Massa

 

Red Bull-TAG Heuer

Daniel Ricciardo – Danyiil Kvjat

 

Force India-Mercedes

Nico Hülkenberg – Sergio Perez

 

Renault

Kevin Magnussen – Jolyon Palmer

 

Toro Rosso-Ferrari

Max Verstappen – Carlos Sainz

 

Sauber-Ferrari

Felipe Nasr – Marcus Ericsson

 

McLaren-Honda

Fernando Alonso – Jenson Button

 

Manor-Mercedes

Pascal Wehrlein – Rio Haryanto

 

Haas-Ferrari

Romain Grosjean – Esteban Gutierrez

Forrás: www.formula.hu – RSS