Izland történelmet ír az Eb-szerepléssel

(fotók: uefa.com)

Az izlandi válogatott a története eddigi legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bejutott a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság mezőnyében. A svéd Lars Lagerbäck által vezetett csapat várhatóan csak légiósokkal érkezik majd a tornára.

FIFA-VILÁGRANGLISTA: A magyar válogatott második, marseille-i ellenfele a 36. helyen áll az aktuális világranglistán. Az Euro 2016 F-csoportjában ezzel csak a negyedik, de mégis büszke lehet rá: a ranglista létrehozása óta az átlagos helyezése a hetvenedik. 2011-ben még nem fér be az első százba (volt azért korábban is jóval előrébb, 1994-ben, például, a 39. helyen zárta az évet, szemben a magyar csapattal, amely hatvanegyedik volt), aztán elindult felfelé, s 2013-at a 49., 2014-et a a 33. helyen fejezte be. Története legjobb helyezését akkoriban érte el, amikor kiharcolta az Eb-szereplést: idén júliustól októberig, egyetlen piciny hátralépéssel, a 23. helyet foglalta el. A gyengébb őszi eredmények miatt lett mostanra „csak” harminchatodik. Így ismét a magyar válogatott mögé került, noha 2014 végén – az évzárásokat tekintve 2003 óta először – még előtte járt.

A SELEJTEZŐK: Az izlandiak az ötödik kalapból vágtak neki a kvalifikációs sorozatnak, a sorsolás előtt a holland, a cseh, a török, sőt a lett válogatott is magasabb besorolást kapott. Ugyanakkor az északi válogatott már az első mérkőzésén csodát tett, s megmutatta, hogy merészebb céljai vannak annál, mint amilyeneket az előzmények indokolnak: Reykjavíkban 3-0-ra legyőzte a törököket. Egy hónappal később, Rigában, az idegenbeli mérkőzések sorát is 3-0-vel kezdte – két mérkőzés után hat ponttal és 6-0-s gólkülönbséggel állt, két, előzetesen magasabbra taksált ellenfelet legyőzve. Három nappal később következett a még nagyobb szenzáció: a Tottenham Hotspurt is megjárt, a sorozatban már a törököknek és a letteknek is gólt lövő Gylfi Sigurðsson duplájával 2-0-ra megverte a toronymagas favorit hollandokat. Novemberben vezetett ugyan az izlandi legénység Csehországban is, de ott egy öngóllal kikaptak 2-1-re. Sebaj, márciusban a kazahokat is megverte idegenben 3-0-ra, s az első kör, azaz öt forduló után 12 ponttal, 12-2-es gólkülönbséggel állt. Minden képzeletet felülmúló siker volt ez. Júniusban már nagyon-nagyon közelivé vált a továbbjutás, miután Reykjavíkban a csehek is kapituláltak (2-1). Majd szeptemberben megtörtént az, amit egy évvel korábban senki sem hitt volna el: Gylfi Sigurðsson tizenegyesgóljával az izlandiak 1-0-ra nyertek Amszterdamban, s három fordulóval a csoportmérkőzések zárása előtt kiharcolták az Eb-szereplést! Lagerbäck válogatottja mintha ott a maga részéről befejezettnek is tekintette volna a selejtezőket. A folytatásban nem tudta megverni otthon a kazahokat, majd a végül csoportutolsó letteket (2-2), aztán kikapott Törökországban (0-1), s így a jól hajrázó csehek mögött második helyezettként zárt.

iceland2

AZ ALAPCSAPAT: A széria kezdetétől jól szerepelt a csapat, Lars Lagerbäcknek és segítőjének, a hivatalosan társmenedzsernek titulált, az izlandi Heimir Hallgrímssonnak nem volt oka a gyakori változtatásra. Mindössze húsz játékos szerepelt a selejtezőkben, közülük kilencen legalább a mérkőzések kilencven százalékán, azaz tízből kilenc találkozón. A 4-4-2-es formációt alapul a Hannes Þór Halldórsson (9) – Birkir Már Sævarsson (8), Ragnar Sigurðsson (10), Kári Árnason (10), Ari Freyr Skúlason (10) – Birkir Bjarnason (10), Aron Einar Malmquist Gunnarsson (9), Gylfi Þór Sigurðsson (10), Jóhann Berg Guðmundsson (7) – Jón Daði Böðvarsson (9), Kolbeinn Sigþórsson (10) tizenegy írható fel alapcsapatnak. Guðmundssonhoz hasonlóan hét mérkőzésen játszott Emil Hallfreðsson is. Két játékos nevét érdemes még külön kiemelni. Az ősszel a pireuszi Olympiakosszal a Bajnokok Ligájában is szerepelt, a 2013–2014-es idényben 29 találattal holland gólkirály Alfreð Finnbogason ugyan mindössze öt mérkőzésen játszott, de ezek közül hármon 2015 második felében. S még fontosabb megemlékezni a „nagy öregről”, a Chelsea-t és a Barcelonát is megjárt, immár kínai klubban szereplő Eiður Smári Guðjohnsenről. A 38. évében járó támadó korábban elköszönt a válogatottól, de – vélhetően a sikerek hatására is – visszatért, összesen három, idén ősszel két selejtezőn pályára lépett. Egyáltalán nem valószínűtlen, hogy „dzsókerként” tagja lesz az izlandi keretnek. Ő a válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője.

ÉRDEKESSÉG: Tapasztaltnak mondható az izlandiak védelme,ugyanakkor az alaptizenegy korösszetétele kifejezetten ideális. A védelemben Halldórsson 32. Birkir Sævarsson 31, Ragnar Sigurðsson 29, Kári Árnason 33, Ari Freyr Skúlason 29 éves lesz az Eb rajtjakor. Sigurðsson a magyarok elleni találkozó másnapján ünnepli a 30. születésnapját. A középpályások közül Bjarnason 28, Gunnarsson 27, Sigurðsson 26, Guðmundsson 25 éves lesz jövő júniusban. A két csatár közül Böðvarsson 24, Sigþórsson 26 éves lesz.

LÉGIÓSOK: A selejtezőkön szerepelt mind a húsz játékos külföldi klubban, vagy külföldi klubokban játszott az elmúlt másfél évben. Tízen is átigazoltak, érdekes, hogy szinte kivétel nélkül országot is váltottak, főleg a jó szereplés elismeréseként. Ahogyan Elek Ákos a magyar válogatottba, Viðar Örn Kjartansson és Sölvi Geir Ottesen Jónsson (mindkettő Csiangszu Kuohszin-Sainty), valamint Eiður Smári Guðjohnsen (Sicsiacsuang Ever Bright) is kínai klubból tért vissza 2015 őszén az izlandi csapatba. A selejtezőkön szerepelt húsz játékos tizenegy ország klubjában szerepel a mostani szezonban. Halldórsson a holland NEC Nijmegen kapusa, Sigurðsson az orosz FK Krasznodar védője, Ari Skúlason (OB), Theódór Elmar „Teddy” Bjarnason (AGF) dán, Ögmundur Kristinsson, Birkir Sævarsson (mindkettő Hammarby), Kári Árnason (Malmö FF) svéd, Jón Böðvarsson (Viking) norvég, Rúrik Gíslason (1. FC Nürnberg) német, Emil Hallfreðsson (Hellas Verona) olasz, Jóhann Guðmundsson (Charlton Athletic) angol, Aron Gunnarsson (Cardiff City) és Gylfi Þór Sigurðsson (Swansea City) walesi, Birkir Bjarnason (FC Basel) svájci, Ólafur Skúlason (Gençlerbirligi) török, Kolbeinn Sigþórsson (Nantes) francia, Alfreð Finnbogason (Olympiakosz) görög) klubban játszik.

A SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: A svéd Lars Lagerbäck a 2016-os Eb-n búcsúzik az izlandi együttestől, amelyet 2011 óta irányít, két hónappal a budapesti vereség után vette át a csapatot. A 68. évében járó edző svéd kiscsapatokat irányított elhanyagolható játékos-pályafutása után, majd a szövetség alkalmazottjaként az utánpótlás- és a B-válogatottat bízták rá, 1998–1999-ben az A-válogatottnál pályaedző volt. 2000 és 2009 között szövetségi kapitányként dolgozott hazájában, előbb Tommy Söderberggel társkapitányként, majd egyedül. Mérkőzései 75 százalékán (!) veretlen maradt, részt vett a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as Eb-, valamint a 2002-es és a 2006-os világbajnokságon. A magyar válogatott ellen ebben a periódusban hat tétmérkőzésen vezette a svéd csapatot, a mérlege 5 győzelem, egy döntetlen.

larslagerback

KLUBTÁRSAK: Nem meglepő módon sokkal kevesebb izlandi válogatott játékos játszott pályafutása során magyar játékossal együtt, mint osztrák. Halldórsson kapus 2012-ben a bergeni Brann kölcsönjátékosa, így Korcsmár Zsolt klubtársa volt. Birkir Már Sævarsson is játszott együtt a juniorvébé-bronzérmes magyar védővel Bergenben. Alfreð Finnbogason a holland Heerenveenben Otigba Kenneth klubtársaként szórta a gólokat. Sölvi Geir Ottesen az orosz FK Uralban Koman Vladimirrel futballozott együtt. Eiður Smári Guðjohnsen 2011 tavaszán a Fulhamben Gera Zoltánnal, a legutóbbi teljes idényben pedig Bogdán Ádámmal a Boltonban játszott együtt.

NAGY TORNÁKON: Az izlandi válogatott korábban soha nem jutott el világbajnoki, vagy Európa-bajnoki nagydöntőbe. Ami az Eb-ket illeti, 1960-ban, 1968-ban és 1972-ben nem indult, 1964-ben, illetve 1976 és 2012 között kiesett a selejtezőkben. A 2012-es kontinenstorna kvalifikációi során mindössze négy pontot gyűjtve, csak a ciprusiakat megelőzve negyedik lett csoportjában a dánok, a portugálok és a norvégok mögött. A 2014-es világbajnokság előtt már sokkal jobban szerepelt, a svájciak mögött és a szlovénok, a norvégok, az albánok és a ciprusiak előtt második lett a csoportban, s csak a horvátok elleni pótselejtezőn (0-0, 0-2) bukott el.

KÖZÖS TÖRTÉNELEM Tíz mérkőzést vívott eddig a magyar és az izlandi válogatott, a mérleg a mi szempontunkból hét győzelem, három vereség. Mindhárom vereség az 1992 és 1995 közötti időszakra esett, előbb két vb-selejtezőn, majd egy Eb-selejtezőn kaptunk ki, egyaránt júniusban. A nyolcvanas években két barátságos mérkőzés is 3-0-s magyar sikert hozott, illetve 1995 novemberével kezdődően mind az öt mérkőzésünket megnyertük, köztük egy Eb- és két vb-selejtezőt. Legutóbb 2011 augusztusában találkozott a két gárda, Egervári Sándor együttese mindkét félidőben szerzett két-két gólt (4-0). Az elsőben Koman Vladimir és Rudolf Gergely, a másodikban Dzsudzsák Balázs és Elek Ákos talált a kapuba. A csapat a Bogdán – Varga, Korcsmár, Lipták, Laczkó – Vadócz, Elek – Koman, Hajnal, Dzsudzsák – Rudolf tizeneggyel kezdett, a második félidő elején Juhász és Priskin, a találkozó hajrájában Koltai, Halmosi és Czvitkovics is beállt. Az Izland elleni találkozón debütált Korcsmár Zsolt, aki aztán megvetette a lábát a keretben.

KOROSZTÁLYOS TORNÁKON: A mostani keret több tagja is játszott már tétmérkőzést a magyarok ellen, a 2004–2005-ös szezonban Róth Antal U21-es válogatottja Dunaújvárosban és Reykjavíkban is 1-0-ra nyert ellenük. A kapus Halldórsson, valamint Birkir Már Sævarsson, Ólafur Ingi Skúlason, Emil Hallfreðsson, Theódór Elmar Bjarnason is szerepelt az egyik, vagy akár mindkét mérkőzésen. A magyarok akkori játékosai közül senki sem kapott meghívást még Bernd Storcktól a pótselejtezőkre, Tőzsér Dániel játszott korábban a német edzőnél.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS