Jack sérült; José Mauri ismét kezdhet a hétvégén

A várakozások szerint José Mauri kezdőként kaphat lehetőséget a hétvégén a Frosinone ellen.

A Milan vasárnap délután az újonc Frosinone együttesét fogadja a San Siróban. A piros-feketék az utóbbi két mérkőzésükön nem tudtak győzni, ugyanis 0-0-s döntetlent játszottak a Carpival, majd 2-1-re kikaptak a Hellas Veronától.

Jó hír, hogy Alex és Mario Balotelli is visszatér eltiltásából, így mindketten Cristian Brocchi rendelkezésére állhatnak. Nem úgy, mint Giacomo Bonaventura, aki továbbra is sérüléssel bajlódik és minden bizonnyal a hétvégén sem játszhat. A Gazzetta szerint a Frosinone ellen Juraj Kucka, Riccardo Montolivo és José Mauri alkothatja a középpályát. A két csatár vélhetően Carlos Bacca és az előbb említett Mario Balotelli lesz, mögöttük pedig Keisuke Honda kezdhet.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS