Januárban kétszer is összecsap a Milan a Lazióval

A Milan január 6-án, a Crotone ellen játssza első mérkőzését a 2018-as esztendőben.

A piros-feketék szombaton a Fiorentina elleni 1-1-es döntetlennel zárták 2017-et és a bajnokság feléhez érkezve a 11. helyen állnak a tabellán. A Milan 19 forduló alatt csupán 25 pontot szerzett, a mérleg 7 győzelem, 4 döntetlen és 8 vereség, valamint a rúgott gólok száma 24, a kapott góloké pedig 27.

Január 6-án a Crotone látogat a San Siróba a Serie A 20. fordulójában. Az újonc együttes jelen pillanatban a 18. helyen áll és a két csapat legutóbbi összecsapásán – az első fordulóban – idegenben 3-0-s rossoneri siker született. Ezt követően két hét téli szünet következik Olaszországban, majd január 21-én jön a Cagliari elleni bajnoki.

A hónap végén a Milan két alkalommal is találkozik a Lazióval: január 28-án a bajnokságban, majd három nappal később az Olasz kupa elődöntőjében. A döntőbe jutás két mérkőzésen dől el a kupában és az odavágót a San Siróban rendezik.

JANUÁRI MENETREND:

MILAN – CROTONE (Serie A)
Milan Időpont: 2018.01.06. 15:00 Crotone
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
CAGLIARI – MILAN (SERIE A)
Cagliari Időpont: 2018.01.21. 18:00 Milan
Helyszín: Stadio Sant’Elia, Cagliari
MILAN – LAZIO (Serie A)
Milan Időpont: 2018.01.28. 15:00 Lazio
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó
MILAN – LAZIO (Olasz kupa)
Milan Időpont: 2018.01.31. Lazio
Helyszín: Stadio San Siro, Milánó

 

Forrás: www.acmilan.hu – RSS