Japán – Tokió pályázna a 2020-as játékokra

image

Sintaro Isihara, Tokió kormányzója bejelentette: a japán főváros tervei között szerepel, hogy pályázik a 2020-as nyári olimpiai játékok rendezésére.

A politikus szerint az ötkarikás játékok megrendezése jó lehetőség lenne a március 11-i pusztító földrengés és az azt követő szökőár utáni megújulásra – olvasható a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapján.
"Bár a 2020-as játékokig még kilenc év van hátra, már most össze kell fognunk az ügyben. Ha reményünk kemény munkával párosul, az már önmagában nagy katalizátora lenne országunk újjáépítésének és újjáélesztésének" – mondta Sintaro Isihara, akit vasárnap negyedszer is megválasztottak Tokió vezetőjének.
A 2020-as nyári játékok rendezésére pályázó városoknak ez év szeptember 1-ig kell nyilatkozatot küldeniük a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), amely 2013 szeptemberében dönt a helyszínről.
Korábban Berlin, Fokváros, Róma és Isztambul mellett a dél-koreai Puszan és a katari Doha vezetői jelezték kandidálási szándékukat a 2020-as ötkarikás játékokra.
Tokió – amely 1964-ben már adott otthont olimpiának – pályázott a 2016-os nyári játékok megrendezésére is, de alulmaradt Rio de Janeiróval szemben.