Játékossors: ezúttal sem sikerült maradandót alkotnia a hollandok korábbi nagy ígéretének! – hivatalos

Mint arról még a januári átigazolási szezon nyitása előtt mi is beszámoltunk, a korábbi nagy ígéretnek kikiáltott Mohamed Ihattaren a cseh Slavia Praha együttesénél próbálta meg fellendíteni nagyon hamr zátonyra futott karrierjét – Mint kiderült, sikertelenül járt, meglepően rövid idő alatt.

A még mindig csak 22 esztendős PSV Eindhoven-nevelésű játékos ugyanis négy hónap alatt egyetlen percet sem játszott a Slaviánál, ahol olyannyira rossz benyomást keltett a klubnál dolgozókban, hogy előbb a ‘B’ csapathoz vezényelték, majd március 31-ével fel is bontották a szerződését.

A profi futballba történő berobbanása idején egykoron (2019 decemberében), 17 évesen még 22 millió euróra (!) is taksált (Transfermarkt) Ihattaren hányadtatásairól sok mindent elmond, hogy az elmúlt két szezon során egyetlen percet sem töltött hivatalosan a pályán: azt megelőzően a 2021/22-es idényben játszott még hat mérkőzésen, azt is a PSV Eindhoven második csapatában…

A kérdés már csak az, hogy van-e innen még visszaút a marokkói felmenőkkel is rendelkező játékosnak, aki újfent szabadon igazolható futballistává vált?!

(Borítókép: Photo by ANP Sport via Getty Images)

fociclub

A Játékossors: ezúttal sem sikerült maradandót alkotnia a hollandok korábbi nagy ígéretének! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.